Papírtrombitások
Próbálkozom kedves olvasóim azzal, hogy valami érdemlegeset írjak a magyar baloldali ellenzékről, hogy ne illethessenek elfogultsággal. Egyszerűen nem megy. Mert a mi úgynevezett ellenzékünk – írjuk gyorsan ide: sajnos –, nem vehető komolyan.
Hivatalból nézett balliberális tévécsatornám riporterei például mindent megtesznek azért, hogy e politikai kör vezetőit unalomig szerepeltessék. Állandó vendég itt az egyik nagy pontalkotónk, őszödi Gyurcsány Ferenc, aki fáradhatatlanul évértékel – ismert alpári stílusában.
Emlékeznek, amikor miniszterelnök volt, szórta a pontokat. Volt talán 12 pontja, 48 majd 100 is. Most belelendült. Mindent megdöntő pontözönnel – 346 ponttal – hirdette meg „kormányprogramját“, amit így nevezni már önmagában is groteszk. Ez a 346 pont – mélyedjenek el benne a bátrak – nem egyéb össze-vissza ígérgetésnél. Nemcsak azért, mert esélye sincs arra, hogy kormányra kerüljön, azért is, mert – mint volt miniszterelnöknek –, tudnia kellene, hogy megvalósíthatatlanok a pontjai. Gyurcsány képtelen belátni, hogy mint politikus, egy kis párt vezetésénél több tehetsége nincs. (A pénzcsináláshoz annál inkább.)
Az MSZP-nél a helyzet talán még rosszabb. Ennek a pártnak a korábbi és mostani vezetői elképesztő politikai tehetségtelenséggel blamálják magukat már évek óta. A médiában is. Hallgatom a szocialisták mai elnökét, Tóbiás Józsefet, aki a műsorvezető hölgy alákérdezéseire sem tud reagálni. Csak mondja, mondja a semmit. Hogy a magyar ember fél. És éhezik. Reménytelen, ahogy ecseteli a kormány „elrettentő“ lépéseit, ontva a közhelyeket. Esküszöm, figyeltem, de azon a képtelenségen kívül, hogy mindenkinek sok-sok pénzt kellene osztogatni, nem jött ki számomra a mondandójából semmi. A többi kis ellenzéki pártocska „nagy terveiről“ pedig szólni sem érdemes.
Tóbiás is, Gyurcsány is azt játsszák el, hogy hisznek abban, hogy 2018-tól ők fognak majd kormányozni. Igaz, messziről jött ember azt mond, amit akar. Márpedig ők a hatalomtól nagyon messze járnak. A közvélemény-kutatók legújabb felmérései szerint mindenképpen. A Tárki elemzése például azt mutatja, hogy a biztos pártválasztók között az összes ellenzéki párt – beleértve még a velük biztosan nem közösködő Jobbikot is –, együttvéve sem kapna annyi szavazatot, mint a Fidesz egyedül. Ennek ellenére sem a DK-vezér, sem a szocialisták vezetője nem kapiskálja, hogy teljesen felesleges kormányprogramot alkotniuk. Sem 12 pontban, sem 346-ban. A magyar választók ugyanis egyáltalán nem szeretnék, ha ők és pártjaik visszakerülnének a hatalomnak még csak a környékére is.
Maradnak hát örökös ellenzékben. Nehéz szerep ez, elismerem. Hogy is mondta a nagy Franz Joseph Strauß?
Az ellenzékiség olyan, mint amikor valaki papírtrombitákkal masírozik a katonazenekar mellett.
Bizony uraim, a marsot nálunk is már régóta más fújja. És ha ennek a sokat megélt országnak egy kis szerencséje is lesz, még sokáig így szól majd a muzsika.