A saját utunk
A legjobb az, amikor saját utunkat járjuk. Hogy honnan tudjuk ezt? Kevés kivétellel mindenki a saját útját járja, csak sokszor nem tudatosan, vagy nem érzi sajátjának az ember, mert nem tud vele megbarátkozni. Vannak átkötő utak is, amelyek csak arra szolgálnak, hogy odataláljunk, ahová kell.
A saját utunk nem attól lesz jó, hogy sima, egyenes, és akadálymentes. Ez az út is lehet akadályokkal tűzdelt, göröngyös, tele megoldandó problémákkal, lehet kanyargós is, ami arra szolgál, hogy lassítson, mert a száguldás közben nem biztos, hogy észrevennénk valami számunkra fontosat, amiből tanulhatunk. Ami hasznunkra válik.
A saját utunk lényege, hogy oda vezet, ahova el szeretnénk jutni. Ez a legfontosabb. A cél felé megyünk, akár látjuk ezt, akár nem. Igyekezzünk észrevenni magunk előtt az utat. Lássuk meg, hogy jó felé haladunk, és ne ijedjünk meg az út menti fák árnyékaitól.
Amikor nehéznek érezzük az utat, ami előttünk van, de már biztosan tudjuk, hogy jó felé tartunk, akkor keressük meg a számunkra felkínálkozó lehetőségeket, tegyük simává magunk előtt, próbáljuk meg minél jobban érezni magunkat rajta. Ne gondoljunk a visszafordulásra, ne álljunk meg, és ne adjuk fel. Minél gyorsabban felismerjük és legyőzzük az akadályokat, annál gyorsabban és simábban fogunk utána haladni. Nem a cél a fontos, hanem a megtett út minősége. És a saját belső lelki egyensúlyunk, miközben haladunk előre.
Néha nem látjuk a célt. Akkor is menni kell. Az út akkor is előttünk van, és egy pillanatban, egy útkereszteződésben, vagy egy magaslati ponton észre fogjuk venni, hogy merre tovább. Ha jól figyelünk, akkor kirajzolódik majd a cél előttünk, és visszanézve azt is tudjuk majd, hogy miért jöttünk erre.
Úton vagyunk. Éljük meg a lehető legjobban. Most.