A pornó és az apró ember
Óriási botrány támadt a 888.hu portál egyik cikkéből. A lap, melyet G. Fodor (kis) Gábor főszerkeszt, korábbi pornó fotókat közölt Tóbiás József MSZP-s pártvezér nejéről és meglepő részleteket a pártvezető szexuális szokásairól, meglehetősen szaftos stílusban.
Ami a szaftosságot illeti, hát a cikk valóban nem szokványos: mondhatni a közerkölcsbe enyhén nem illő a stílusa. Ami a közölteket illeti, az viszont részletesebb elemzést és megítélést kíván.
Nem csodálom Gulyás Gergely elítélő közleményét. Szerintem sem illendő ez a stílus a magyar újságírásba. Eddig süllyedni nem szabadna, igaz, ezt a szintet nem a jobboldal honosította meg.
Alelnök úr azonban Fidesz-érdekeket is véd. Egy olyan toprongy szinten lévő párt és elnöke, mint az MSZP és Tóbiás megtámadása teljesen illogikus egy keményen vezető párt részéről.
A magyar népnyelvben tartja magát egy szólás: „Döglött oroszlánba rúgni nem szokás”. No, Tóbiás lejáratása még ennél is értéktelenebb. A semmitmondó Mesterházy, egykori pártelnök megjelenése és modora egykor legalább valami kultúrát ígért, Tóbiás stílusa és megjelenése – pedig igen odafigyelek – szerintem betűkön kívül semmit sem közvetít. Mi a fenének akkor G. Fodor lapjának ocsmány cikke, még ha valóságtartalma nem kevés is lehet.
Pornófotókat akartak bemutatni, olvasószámot növelni? A csaj tényleg dögös, s ha már arra jártam elemzési céllal, bizony nem zártam le másfél másodperc után. A fotók szépek.
És ebben mi a botrány? A valóban látványos csaj eladta a fényképeit, azok egykor hivatalosan megjelentek. Innen azok másodpublikálása nem ütközik erkölcsbe, legfeljebb a közlő és a fényképezett pereskedhet a másodközlővel, kié a szerzői jog.
A cikken akad még egy másodközlés. Keleti Györgyi, a korábbi MSZP honvédelmi miniszter leánya közismerten leányokat futtatott, ismereteim szerint Olaszországban működtetett nyilvános házat. A mostani információk szerint idehaza is. Emlékkönyvében/emlékkötetében a 888.hu szerint e ház látogatója volt, házassága idején is, Tóbiás, no, nem a tejesember, hanem a pártelnök.
A mai politikai statisztikák szerint teljesen mindegy, hogy Tóbiást melyik oldalra sorolják.Gyakorlatilag jelentéktelen.
A lap idézetei szerint állítólag kábítószercsíkból nagyot szippantva (elnézést, lehet, hogy rosszul részletezem, nincs tapasztalatom), szóval kissé felturbózott állapotban ment be a lányokhoz, alkalmanként felpofozva őket, igen (el)élvezte a helyzetet.
No, engem ebből semmi sem érdekel, a magánügy az magánügy, közügy viszont az, hol történt jogsértés, és hol nem. A fotók közlése körül feltételezhetően nem sérültek erkölcsi magánjogok. Az egykor üzleti megállapodás lehetett, ha csak a szépségkirálynő nem exhibicionizmusból és önkéntesen vonult bájaival a kamera és a nyilvánosság elé.
A 888.hu másodközlésének szerzői jogát a felek majd megvitatják és megfelelően anyagilag ellentételezik. Hasonló a helyzet Keleti Györgyi (Madamme) könyvének idézésével.
Tóbiás golyófejű innen elvonulhat a sunyi… golyófejűek családjába, bár a bőrfejűeket mindig a jobboldali extrémekhez szokták sorolni.
A mai politikai statisztikák szerint teljesen mindegy, hogy Tóbiást melyik oldalra sorolják.
Gyakorlatilag jelentéktelen.
Egyetlen igazi sértettje viszont a cikknek tényleg akad. A szerző – általam igen elítélendő módon – felteszi a kérdést, hogy a tényleg szépre cseperedett lány majd anyja vagy apja sorsát követi.
No, itt az emberség és erkölcs határa!
A mi feltételezéseinkkel bejósoljuk ennek a lánynak lehetséges útjait?
Mindez személyes szabadságának és jövőjének megvonása!
Kívánom, hogy ez a fiatal lány lehessen mentes azoktól a súlyos terhektől, miket hordoz!
Ezt kívánja tőlünk az emberség és előítélet-mentesség, s néki – kis eséllyel – a személyes szabadság.
És néhány szó az „apró emberről |
A „Civil kaszinó” egy adásába megérkezett egy apró ember. Legfeljebb az U-16 csapatába soroltam volna be. Kinézetére is. Nagy fülekkel, de mindenben arányos alkattal, értelmes, de nem túlfejlett kamasz. Nekem szerencsém volt megjárni a világ néhány elit intézményét, találkozhattam igazán világhíres emberekkel, nemcsak órákig. De amit Gábor néha 5 perc alatt összehoz, azt még én is ritkán élhettem meg. Hibázhat, de az a szintű elemzés, amit végez, mindig klasszis. Ritkán ismerek el átfogó elemző tudást, de Gábor kiemelkedik közülünk. Persze ilyenkor a kockázat nagyobb. De nem véletlen ennek az apró, alig elmúlt 30 éves embernek magas pozíciója. Kellene az országnak belőle vagy két tucat. |