Teás kávé rendel...
Szotyolamorzsolós, szottyadtan szutyulós, szutykolódó reggelem volt. Tipikusan az a reggel, mikor az ágyba altatómágnes, a szemhéjamon pedig egy-egy kilós súly van biggyesztve. Kicsit semmit érő napként tárogatom a szemem, aztán buksim rejtekén dilemma születik. Kávé vagy tea?
Rövid vacakolás után a négybetűs mellett teszem le voksomat. Vonszolás veszi kezdetét, hogy fizikailag is megjelenjek a konyhában, és a sikertől tobzódva görbebögrébe víz kerül, a bögre a hullámos sütőbe. Aztán elindul a három az egyben trilógia aznapi felvonása, a csend, a bögre és én.
Kortyolgatván a meleg barna lét, a lét nagy kérdései száguldanak el előttem és mellettem, majd aztán mögöttem és utánam, valahogy engem ma reggel hanyagolni méltóztatnak. Hála érte, így koncentráltam a kávémra. Aztán isteni kávés szikraként jutott eszembe, hogy "ahány ház, annyi szokás", na meg kávézás. Minden ember másképp kezdi napját, holott ugyanazon napról beszélünk, hisz minden ember elindul, gombolyít egyet életfonalán.
No, persze van, ugye, aki teával indít, a koffein másik őrével, vagy épp "kapuccsínóját" kortyolgatja. Rituálé a javából, kortól, nemtől és földrajztól függetlenül. Szokás, mit önmagunkért, csakis magunkért teszünk meg. Lehet a napszak, vagy évszak bármilyen, mi így szeretjük.
Jellemezi az embert, hogy hogyan és mi módon issza meg a kívánt nedűt? Én biztos vagyok benne.
Vannak, akik csak "bedobják", íztelenül, színtelenül, vannak, akik lassan kortyolgatják, vannak kedvenc bögrék, kedvenc helyek, kedves emberek, kik és mik mind kellenek ahhoz, hogy az az élmény elérjen minket.
Látvány, illat és íz, aranyló tea, vagy ébenfekete fekete, vagy épp aranybarna capuccino? Mindegy, egy valami viszont nem. Az ember ilyenkor "rakja össze" önmagát, jutnak eszébe aznapi teendők, fogadott ígéretek, születnek elképzelések, kovácsolódnak tervek.
Fontos pillanatok ezek, miket megteremtünk azért, hogy meg- és átélhessük ezeket a perceket.
Mennyi ötlet, mennyi hatalmas elképzelés, egy induló vállalkozás született eme nedűk kortyolgatása közben? Kicsit kottává válik a terítő, s mintává a kávé, az ember pedig elkezd komponálni. Olyat és úgy, mi igazán kedves neki, ha pedig ezen élményét megosztja valakivel, ki kedves neki, akkor mosollyal kezdheti el azt a napot, ami előtte áll.
"Feketeleves", mi csak színében fekete, hogy szó szerint is az lesz? Az csak magán az emberen, és a vele történteken múlik, és a nap végén összegezheti egy aranyló tea mellett a nap ízét, a nap illatait és önmagát.
Talán a legfontosabb, az önmagunk és szeretteink felé irányuló figyelmes nyugalom, a megteremtett pillanat, mi az igazi érték, hogy ezt melyik nedű segítségével érjük el, az csak rajtunk múlik, meg azon, hogy nem felejtettünk el hozzá venni valamit...