Hogyan találd meg a saját utadat?
Életünk során csak rohanunk előre, pénzt, diplomát, anyagi javakat szerzünk nyakra-főre, és mindig úgy érezzük, hogy majd a következő elért célnál már elégedettek leszünk, akkor már készen leszünk, úgy, ahogy a világ elvárja tőlünk. Az meríti ki az életünket, hogy hajszolunk mindent és mire elérjük az egyiket, nem tudunk érte hálásnak lenni, mert közben már három másik dologért harcolunk.
És közben elfelejtünk élni...
Az állandó görcsölés eltereli a figyelmünket arról, hogy merre is kéne valójában mennünk. Az a megfelelési vágy, ami hajt egyfajta úton, nem hagy időt arra, hogy egy kicsit leüljünk és elgondolkodjunk, merre is van a saját utunk. A mi utunk. Az az út, ami boldoggá tesz, ami megadja azt az örömöt, amire szükségünk van ahhoz, hogy minden nap mosollyal az arcunkon keljünk és ugyanígy aludjunk el. Végeredményben elveszi tőlünk az igazi életünket.
Mert ilyenkor nem a lelkünket követjük, hanem csak eleget teszünk az élet és mások elvárásainak. Bár azt gondoljuk boldogok vagyunk, mert elégedettséget érzünk, legalábbis egy pillanatig, amikor valamit megkapunk, de ha jó mélyen belenéznénk a saját lelkünkbe, észrevennénk egy járatlan utat. Egy olyan utat, ami bár ott van előttünk, mégsem fedeztük fel.
Azt az ösvényt látnánk, ami eszméletlen erővel vonz, bár lehet, hogy ismeretlensége miatt picit félelmetes is, de rá nézve tudjuk, hogy mégis csodálatos. Az a saját utunk. A fejlődésünk útja.
Az utunkon olyan energiákat tapasztalhatunk meg, amit sehol máshol. Egyszerűen beszippant, de a jó értelemben, és csak azt veszed észre, hogy minden pont úgy történik, ahogy Te gondolatban elképzelted és szeretted volna, ezért néha már nem is érted, hogy mehet minden ilyen jól és tökéletesen. Ilyenkor mindig azt hozza eléd a sors, amire épp szükséged van a fejlődésedhez, a tovább lépésedhez, a szükséges újdonság felfedezéséhez. És hiába ismeretlen az út következő szakasza, mégis boldogan lépsz rá, mert odabent legbelül biztosan tudod, hogy ebből valami nagyon jó fog kisülni.
Ha nem a saját utadon jársz, akkor azt érzed, hogy ezt is megtettem, azt is elértem, megyek és haladok előre, de még mindig nem elég, ez is kell, meg az is kell, és ha majd még azt is elértem, na, akkor leszek a helyemen. Aztán eljön az „az” is, és megint nem érzed, hogy ott lennél, ahol lenned kéne, de sebaj, mert már csak „arra” van szükséged. Egy állandó elérési görcsben vagy és nem érted, miért nem vagy boldog. Egyszerűen nem engeded meg magadnak a kitekintést, mert félsz, hogy ha elveszted a koncentrációt, akkor észre kéne venned, hogy nem jó helyen vagy. Hogy nem jó úton keresed a boldogságod. Teljesen természetes, hogy ezzel félsz szembesülni, mert ha megtennéd, akkor rájönnél, hogy amiket eddig tettél, azokat hiába érted el. Ilyenkor hirtelen egy új világba csöppennél, ahol még nem találnád a talajt a lábad alatt.
Abból is tudhatod, melyik úton vagy épp, hogy milyen módon kapod meg azokat a dolgokat, amikre szükséged van.
Ha mindenért keményen meg kell küzdened, ha úgy érzed, egy pillanatra sem pihenhetsz, mert akkor kiesik a gyeplő a kezedből, amikor állandóan akadályokat gördít eléd az élet, amikor a nap minden percében a józan eszedet kell használnod, mert úgy érzed, különben elvesznél, na, akkor vagy rossz helyen.
Mert ha nem a józan eszed vezérelne, hanem egy picit a lelkedbe tekintenél, akkor meglátnád, hogy mi lenne a jó Neked és ezzel valóban elvesznél. Legalábbis most ezt érzed, mert el kéne engedned a gyeplőt, és egy teljesen más, ismeretlen útra kéne átevezned. Amit nem ismer a józan ész, amit a szív és a lélek vezet.
Ezért ha mosolyogva és végtelen nyugalommal tudod megélni a napjaidat, ha azt látod, hogy valahogy minden olyan tökéletesen működik és Te csak átéled, amit kapsz a sorstól, de mindig pont az jön, amit Te is szeretnél, ha azt érzed, hogy át tudod adni a gyeplőt az univerzumnak, mert tudod, hogy mindent jól alakít számodra, ha általában jól érzed magad a bőrödben, ha nem félsz a magánytól, attól a bizonyos egyedülléttől, amikor önmagadba kellene nézned és be kéne vallanod, amit érzel, akkor bizony jó úton haladsz. A saját utadon.
A magányban eltöltött kis idő fontosabb, mint gondolnád.
Egészen addig, amíg nem vagy jó helyen, a szíved érzi ezt és szégyelli is önmaga előtt.
Ezért ha letérsz az utadról, akkor legtöbbször nem szeretsz, nem tudsz egyedül lenni. Ismerős érzés, hogy ahogy hazaérsz, be kell kapcsolnod a tv-t, a rádiót, vagy bármi mást, ami „szól hozzád”? Mert ezek segítenek a gondolataidat kikapcsolni, elhessegetni, hogy ne kelljen átesni a szembesítésen. Ilyenkor ki tudod kapcsolni a lelkedet, csak a materiális világnak élni, és azt hinni, hogy jól vagy úgy, ahogy vagy, minden tökéletesen halad előre. Nem könnyen, de halad. Bár a lelked mélyén érzel valami furát, de az nem érdekes, arra nem figyelsz, hogy be tudd teljesíteni, amit a világ elvár Tőled, és amit épp Te is elvársz magadtól. Mert ha azok megvannak, akkor vagy készen. Majd akkor mondhatod el, hogy megérkeztél. Majd akkor lesz időd, hogy megkeresd a boldogságot is. Mert akkor már minden meglesz hozzá…
Pedig ez nem így van.
Azért nem érzed egyik elért sikerednél sem, hogy megérkeztél, mert nem erről szól a boldogság. Ez a túlhajszoltságot hozza csak el Neked, és azt, hogy a végén majd rájössz, nem is éltél.
Akkor érted majd meg, hogy a boldogság miért nem az úti cél, és miért az út maga! Mert a boldogságot nem az út végén jutalomként kapod, hanem út közben folyamatosan. Hiszen ahogy a saját utadon haladsz előre, átélheted azt a nyugalmat, amit akkor érzel, amikor az univerzum tudja a dolgát a Te irányításod nélkül is, amikor visszaadja a befektetett energiát (sőt még többet) az a munka, amivel foglalkozol, vagy ahogy élsz. Ezek adják a boldogságot. Az út, aminek a végén hálás lehetsz minden egyes pillanatért, amit megélhettél ahogy lépkedtél előre. Ahogy az ismeretlen az utad során szépen lassan felfedi önmagát előtted, és ahogy minden képkocka a helyére kerül, és kirajzolódik az, amire a lelked mélyén mindig is vágytál.
Így lehet, hogy amikor életed végére érsz, nincs palotád, sőt talán egy másfélsz szobás panel lakás ½ tulajdonosa vagy, nincs dr. a neved előtt, sőt, lehet hogy nem is diplomával keresed a kenyered, és a kocsid is csak pár százezret taksál. DE elmondhatod, hogy éltél az utad során. Például művészként előhozhattad magadból, amit a világgal tudatni akartál, vagy beutaztad és felfedezted az egész világot, vagy nagy családot alapítottál és minden pillanatot a gyermekeiddel töltöttél, láttad őket felnőni, mert neked ez volt a fontos része az utadnak. Mindegy, hogy mik történtek, a lényeg, hogy azt lásd, hogy többet nevettél, mint amennyit sírtál olyan dolgok miatt, amik nem úgy sikerültek, ahogy elvártad. Vagy ahogy a világ várta el tőled. Hogy nem görcsösen és túlhajszoltan éltél, hanem nyugalommal és tele energiával. Mert amikor úgy élsz, ahogy a lelked „várja el”, akkor olyan energiákat mozgatsz meg, amik segítségével bármit könnyedén elérhetsz. Sőt, még mielőtt kimondanád, mit szeretnél, már szinte ott is van előtted. Erre mondom én azt, hogy már kérni sem kell, elég ha gondolok rá, és máris megkapom, elérem. (egyébként ez a szinkronicitás és a vonzás törvénye miatt van így)
Ilyenkor ösztönösen cselekszel és sokkal több mindennek az irányítását át tudod adni a sorsnak, mert megbízol benne és saját magadban is. Nem kell kizárnod a gondolataidat, a tudatalattidat, mert igazán ez az, ami előre visz. Nem vagy ideges és stresszes, mert egyszerűen jól alakul minden. Hogy miért? Mert tudod, hogy így lesz. Egyszerűen nem tervszerűen éled az életedet, hiába látod előre, hogy merre haladsz, mégis mindig megadod az esélyét annak, hogy még ennél is jobb dolgokat hozzon be az életedbe a sors.
Ez az ösztönös cselekvés felnyitja a lelked legmélyebb bugyrait is, ahol előtte lehet, hogy félelmetes dolgokat tapasztaltál volna, mert ott van az ok, hogy miért ne a világ elvárásai szerint haladj. Ez akkor még elvette volna minden hitedet, összeomlott volna a kártyavár. De amikor megérted az egész lényegét, és elkezded felfedezni önmagad és a világ igazi arcát, amikor az energiákat elkezded számodra pozitívan használni, akkor olyan tapasztalásaid lesznek, amik mindent átértékelnek benned. Később már nem is fogod érteni, miért nem előbb léptél erre az útra. De semmi gond, mert amíg nem tudtál szembenézni a felépített várad összeomlásával, amíg nem voltál elég erős, hogy szembeszállj az egész világgal, hogy felépíts egy új és valódi életet, addig az a régi élet nagyon sokat adott Neked, hiszen tanultál belőle. Méghozzá nem is keveset.
Az állandó buktatók, amik mindig jelezték, hogy nem vagy az utadon, olyan tanításokkal láttak el Téged, amiket most is jól fogsz tudni kamatoztatni. Úgyhogy semmit nem kell bánni, inkább élni az abból hozott lehetőséggel. És kíváncsian várni, hogy a lélek útja milyen következő ismeretlen és mégis várt ösvényt világít ki előtted.
D.O. Judith – LélekÁllomás
Itt tudsz még találkozni velem: LélekÁllomás facebook oldal és www.lelekallomas.hu