Bolhapumpa
Ki ne ismerné az érzést, mikor felmegy a pumpa. Az emberben csak úgy tobzódik az "erő", mi Yoda szerint velünk van. Előtte persze zsebünk rejtekéről elővett bolhánkat a pumpához csatlakoztatjuk és szép nagy lufielefántot készítünk.
Aztán mikor lemegy a pumpa, akkor ez a lufi kipukkad, csak a dühünk terít be mindenkit, aki a környezetünkbe leledzett elpukkanása előtt és után. Sok ember el sem hinné, hogy ezen bolhapumpálások mennyi valódi erőt és figyelmet vonnak el a valóban fontos dolgokról.
Mert a valóban fontos dolgok pont olyanok, hogy akkor is fontosak, ha épp a dühös pumpálástól épp nem látjuk őket. Minden ember más e téren is, mindenkit más hoz ki béketűrésének szobája ajtaján. Van, aki tüdejének erejét feszíti, és kivörösödő képpel fújja fel. Van, aki kézerejét felhasználva pumpálja fel bolháját cseppet sem kicsire, de van, aki nem kispályázik és már rutinból folyamatosan cserélgeti bolháit a kompresszorja előtt.
A "varázslatos" tízig számolni-mondat nem véletlen született. Mert miközben számolgatunk, épp elég idő tud eltelni ahhoz, hogy eszünkbe jusson, kinek is fújjuk fel ama bizonyos bolhánk? Párunknak, kedvesünknek? Szülőnknek, gyermekünknek?
Megérdemlik? Okot szolgáltattak rá? Attól még mindig lehet emberi hangon kérdezni, attól még mindig lehet düh nélkül és inkább szomorúan hangot adni annak, hogy bántva vagyunk. A sértődöttség vendettája senkit sem fog elkerülni, mert valóban minden visszatér hozzánk egy napon. A sértődöttség zászlaja alatt vonulva pedig okot fogunk szolgáltatni arra, hogy ránk legyenek megsértődve.
Tehetik is, mert az "csak egy dolog", hogy valakinek igaza van, az a nem mindegy, hogy ezt hogyan tálalja. Lehet, és mindenki képes arra, hogy nemtetszésének olyan hangot válasszon, mi nem rejti véka alá a tényt, de mégis úgy hangzik el, hogy értésre és nem sértődésre találjon.
Pumpálni meg lehet biciklit és gumimatracot, vagy épp egy elefánt formájú lufit...