Két ünnep
Mire ez a blog megjelenik, elmúlik karácsony este. Nekem „szenteste”, mivel keresztény vagyok, bár ilyen tájban más ismerősöknek is írni szoktam. (Ez ünnepek idejét még a nem hívők is tartják, s hanuka is ilyen tájban van, bár bevallom, nem jártam utána pontos tartalmának és időpontjának.)
Minden év decemberében elérkezik valamilyen csodálatos és családias hangulat, visszaköszönnek nehéz idők, de a remény tiszta üzenete is. Szeretem, amikor leáll a közlekedés, az emberek többsége ilyenkor valóban befelé fordul, s valamit megérez élete lényegéből. Ilyenkor lefoszlik a pompa és a csillogás is, ez az ünnep sokkal inkább a személyes kapcsolatokat szolgálja.
Aztán eltelik egy hét, és kitör a szilveszter, a csillogás, most már a pompa, a hangos mulatás éjszakája. Tekinthetjük „a csendes éj” ellentpontjának, holott egyáltalán nem biztos, hogy ellent mondanak.
Míg karácsony este a befelé fordulás, a szűk emberi kapcsolati kör találkozása, szilveszter estéje éppen kifelé fordul. Tele van örömmel – másfajta örömmel –, a jövő másfajta üzenetével.
Soha nem voltam nagy szilveszterező, mulatság más napokon is szervezhető, s akadt rá elég alkalom. Soha nem tekintettem szilvesztert kiemelt események, s alig készültem rá.
Egyszer felhívtam régi barátomat, egy csinos lányt, addigra korán elvált asszonyt. Mit csinálsz? Iszom egy pohár bort éjfélkor! És Te? Ugyanezt! S miért nem isszuk együtt?
Néki volt egy Trabantja, én szereztem egy üveg pezsgőt, és volt egy kissé hűvös, de fűthető faházam. Megérkeztünk Visegrádra, s váratlanul a Jékely-fiatalság (Áprily Lajos-unokák, Jékely Zoltán fiai, unokaöccsei) csináltak egy új faházban egy fergeteges erdőszéli bulit. És éjfél tájban megérkezett a hó, sűrű pelyhekben, két óra alatt több mint tíz centire hízott.
Tán fél háromkor indultunk haza, vidáman és józanon. A pezsgőnek együtt a felét sem ittuk meg, de jókedvünk határtalan volt. Aztán Kati a meredek lejtőn a pesti aszfalthoz szokott csizmájában megcsúszott, aprót sikoltott és belém kapaszkodott. Csúsztunk egyre gyorsabban a szőlőkarók melletti füves-havas ösvényen, majd 150 méter után aprót döccentünk. Jót nevettünk, de maradtunk összekapaszkodva, majd kéz a kézben hazamentünk.
A havas lejtő jó kapcsolatteremtő tréning. Együtt is maradtunk jó ideig.
Hónapokkal később kezdő sielőként Kati ismét megcsúszott, egy szlovákiai lejtőn. Jó meredeken.Azóta sem láttam síelőt, akinek felől van a sítalpa a fenyőfán, ő meg csüng arról lefele. Nyújtózkodhattam, míg kibontottam a síkötését, hogy a gravitációnak engedve lábaim elé boruljon.
Régi emlékek. Én meg visszatekintve elgondolkodom, hogy a szenteste és a szilveszter este egyaránt az életről, s az élet értelméről küldenek üzenetet.