eMancik pácolódnak

Ha eddig nem éreztük volna, most már tudhatjuk nagy a baj. Létrejött egy Facebook csoport, mely azt vette a fejébe, hogy negatív terhességi teszteket küld Kövér Lászlónak. 

Az ok egyszerű, mondott valamit, ami az eManciknak nem tetszett. Illetve félreértve nem tetszett. Ha emlékeim nem csalnak soha életemben nem hallottam még Kövér László beszédet, sőt írott formában sem vettem magamhoz a gondolatait. Arról, hogy egyáltalán beszédet mondott valahol, csak a felkavart e-hullámok kapcsán értesültem.

Nem szoktam politikusi beszédeket hallgatni, interjúkat is ritkán, csupán akkor kerülnek a látókörömbe, ha valamelyik tv csatornán, éppen akkor beszélnek, ha arra szörfözök. Most azonban, hogy tudjam a kiváltó okot, kénytelen voltam rákeresni. Az eredmény az, hogy Kövér kétszer használta a szeretném, illetve szeretnénk szót, éppen a hisztit kiváltó mondatok felvezetéseként.

A szeretném szó az Akadémia Kiadó 2003-ban kiadott Magyar Értelmező Kéziszótára szerint éppen azt jelenti, amire e szó kapcsán minden magyarul beszélő ember gondol. Szó szerint idézve 1251 oldal:" szeret... 4.~ne vmit: vágyik valamire, az az óhajtja, hogy legyen valamije, csináljon valamit stb."  Mik vannak, a szótár összeállítói már akkor tudták, hogy 12 év múlva lesz egy kongresszus és előrelátóan a házelnök szájíze szerint módosították a szeretném jelentését.

Ez azonban nem téveszti meg az igen okos eMancikat és egyéb ellenzéki képviselőket, akik szerint a szeretném, azt jelenti, megparancsolom. 

Ez a szócikk bizonyára így kerül be az eMancik és egyéb gyengeképességűek értelmező kézi szótárába.

Aki hajlamos az önsanyargatásra, én ugyan nem, de az olvasókért még azt is bevállaltam a Kövér beszéd után, az olvasson bele a Facebook oldalba. Ezt azonban csak nagyon erősidegzetűeknek, vagy alapból az ízléstelenségre immunis eManciknak ajánlom.

Az oldal önmagáért beszél, ha létrehozóinak az volt a célja, hogy összegyűjtse az ilyen fórumokon alapból megjelenőket, akkor azt gondolom nem dolgoztak hiába, a higgadt érveléstől, az anyázó személyeskedésig minden van.

Ami engem ebben az egészben zavar, az a hozzáállás, a liberális véleményterrornak egy olyan fokozata, amitől mindig kiütést kapok. Ez pediglen arról szól, hogy a velünk egyet nem értőket egyszerűen legyalázzuk, megpróbáljuk emberileg is tönkre tenni.

Aztán, ha az Akadémia kapcsán felmerült az összeesküvés elmélet, akkor vessük fel azt a lehetőséget is, hogy a szervezők maximálisan az Akadémia szerint értik Kövér szavait, ám a nemzetközi karvalytőke anyagi ráhatására a gyógyszer gyártók érdekében cselekszenek. Hiszen most jól fogy a fogamzásgátló tabletta, viszont ebből következően visszaesett a terhességi tesztek forgalma. Mivel az eseménynek férfi támogatói is vannak, karácsony előtt nagy bevételre számíthatnak az érintettek.

A végén komolyra kellene fordítanom a dolgot és összefoglalni az összefoglalhatatlant, de nem megy. Minduntalan a politikai okból pisikélők jutnak eszembe és azon gondolkodom, hogy gondolhat ki valaki olyat, hogy terhességi tesztet küldjön bárkinek?

Eddig csak a PC volt közhasználatban és éppen a liberósok hivatkoztak rá minduntalan, most azonban sikerült egy új fogalmat alkotniuk a PCPI-t ami jelesül political correctness piss-t jelent.

Guggolnak az eMancik a fajansz csésze felett és a házelnökre gondolnak. A házelnökre, akinek az a bűne, hogy ha már úgy dobta a természet, hogy tíz éve is már nagypapának látszott, akkor úgy gondolta ideje volna már valóban azzá válnia.