Forr a Föld, reng a világ
Szicíliában kitört az Etna. A Föld mélyéből lávatömeg tör elő. Látványnak egyszerre csodálatos és félelmetes. A millió tonnányi izzó tömeg, és felette messze terjedő hamufelhő, mely lehullva sok kilométerrel odébb is mindent beborít. A légiközlekedés a környéken leállt. Vastag hamuréteg borítja a pályát, a hamufelhőben látni nem lehet. Ez a sebzett Földnek egy apró helye.
Nemcsak a Föld, de a világ is forr. Ki gondolta volna egykor, hogy az „arab tavasz” egyszerre hoz majd forrást és hideget, s nem ad a demokratizálódásnak egyetlen csepp esélyt sem. Sőt...
A görög–macedón határon szorult migráns tömegek lázonganak, de lázonganak az áhított cél, Németország gyűjtőtáboraiban is az oda már megérkezettek. És forrnak a politikai indulatok Európában, az Egyesült Államokban és egyszerre a világ igen sok pontján. Érdekek, vélemények, ideológiák csapnak össze, egyre hevesebbek a katonai harcok. Azokban az országokban, ahol még néhány hónapja ünnepléssel fogadták a menekülteket, a hatalmas áradat után már nemcsak kétségek merültek fel, és növekszik az ellenérzés.
Különös ellentmondás, hogy több nyugat-európai országról is tudjuk: engedélyezik a migránsok melletti tüntetést, de ellenük tüntetni nem szabad. Van, ahol még pénzbírság és akár börtönbüntetés is járhat. Súlyos szankciókra számíthatnak azok, akiket „nem PC”, tehát „nem politikailag korrekt” beszéden érnek. Nem kell súlyos kihágás, inkább csak a „main stream”-től való jelentősebben eltérő vélemény, hamarosan megkaphatja az illető az idegengyűlölő vagy rasszista címkét.
A neoliberalizmus – melynek oly sok szála van a pénztőkéhez, a bankok és multik világához – így biztosítja saját uralmát. S ha valaki átlépi az általuk szabta világot, hamar elveszítheti állását vagy egyéb pozícióját.
Míg a liberálisok büntetlenül gyalázhatják Magyarországot, néha üvöltően gyenge lábakon álló érvekkel és történelmi csúsztatásokkal, addig aki visszaszól, rendesen kap a fejére. Éljen a nyugati demokrácia! Bécsi előadásom után valaki odasúgta: de jó, hogy ti odahaza nyíltan beszélhettek!
Hát azért itt sem annyira rózsás a helyzet! Nézem az esti híreket, showműsorokat, egyes régmúltból átmentett celebeket. Megannyi csúsztatás, „áthangsúlyozott” valóság, népetetés.
Külön szappanopera, ami a földárverések körül folyik. Az e heti Greenpeace-show egy épület körbevételével, megmászásával, melyben éppen földárverés zajlott. Vajon miért nem adták ezt elő, amikor a vicces földbérletek 50 évre szóló szerződéseit a szoc-lib csókosok megkötötték. Ez a mutatvány, „performance” az ő érdekeiket védi és nem a gazdákét.
Lehet vitatkozni a föld eladásán, de nyílt liciten korrupciót emlegetni inkább a rejtett hamis vád körébe tartozik. A Greenpeace nemzetközi szervezet. Mit keres a magyar földárverésen?
Nyilvánvaló a rejtett támadás a kormány politikája ellen.
A nemzeti érdek és nemzeti érzés a bankok, a multik és rejtett háttérérdekek számára vörös posztó. Ahol kiáll valaki érte, össztüzet kap a nyakába. Ma már aligha kétséges, hogy sikeresen gyengítették meg, helyenként szinte számolták fel a nemzetek érdekvédelmét.
Európa immunrendszere végletesen meggyengült! De nemcsak Európáé!
S kinek az érdeke? Aligha kell magyaráznom a rejtett háttérhatalmakat, s takargatott, de elfedni nem tudott, alapvetően veszélyt jelentő „szabadkereskedelmi” megállapodásokat. Amiben az egyik félnek mindent szabad.
Soros nyíltan hirdeti, hogy a multikulturalitás híve, s nemrég azzal büszkélkedett, hogy ő tette nyílt társadalommá a magyart. De azért a migránsáradatra válaszul, védekezésül gyorsan megépített kerítés nem azt mutatta, hogy idehaza ne lenne még nemzeti önvédelmi erő.
„Reng a világ.”
Klímakrízis, a tengerszintek következményes emelkedése, „arab tavasz”, háttérhatalmak, széttördelt társadalmak. Mára kiderült, tudatos, kontinenseket átívelő akarat dúl politikai szerkezetek átalakítására, értékek felszámolására, „liberális”-nak nevezett elveknek nemzetekre való ráerőltetése. Ez már nem összeesküvés-elmélet, csak a felismert valóság.
S mit lehet tenni?
Majd 5 évszázaddal ezelőtt a magyarok országa, akkor királyság, példát mutatott: végvárakat épített, és harcolt, így bár az ország harmadrésze oszmán uralom alá került, de túlélte a 150 év uralmat.
Magyarország 2015-ben ismét példát mutatott. Megállította saját határainál a migránsáradatot. Ma Európa népei ünneplik ezt, igaz, nem Brüsszel és némely nagyhatalmak.
Meg kell találnunk saját végváraink lehetséges rendszerét és szövetségeseinket!
1335-ben a visegrádi találkozó megerősítette a ma Visegrádi Négyeknek nevezett országokat.
A V-4 szinte fél év alatt Európa politikai térképén perifériális jelentőségből a nemzetállami gondolat zászlóvivőjévé vált, talán „a Nemzetek Európájának” alapkövévé is.
Ideje, hogy a jövőt ne felettünk és érdekünk ellenében építsék, hanem azt mi alapozzuk meg meglévő és lehetséges barátainkkal!