Politikusportrék, politikusi munka
Sokszor halljuk, hogy a „nép” nem szereti a politikusokat, nem bízik bennük. Minél magasabb politikai poszton áll valaki, annál többen bírálják. Most éppen az EU vezető politikusaira jár rá a rúd. Az ultrabaloldali Schulz parlamenti elnök, az alig komolyan vehető Juncker főbiztos vagy az Európa Tanács színtelen elnöke, a lengyel Tusk, a kritikus média kedvenc témái. Leginkább joggal.
Jóllehet az EU vezető bürokratái is dolgoznak reggeltől estig, üléseznek „rogyásig”, ahogy Orbán Viktor nem éppen pozitívan kommentálta a munkájukat. Helmut Schmidt exkancellár sem volt sokkal jobb véleménnyel róluk: „nagyon halványak”, nyilatkozta.
Hogy igazságos-e egy ilyen általános kijelentés, az bizonyosan vita tárgya. Nem vitás azonban az, hogy egy politikus – a helyi polgármestertől indulva az EU vezetőiig –, nagy tehernek van kitéve. Kevés ember van olyan, aki felelősséggel – és itt a felelősség szó a fontos – képes arra, amit ma egy városi polgármester vagy egy miniszter, netán miniszterelnök naponta teljesít. Elképesztő, hogy például milyen a magyar miniszterelnök egy hete. Hány helyen – itthon, külföldön – jár, hol szólal fel, mit ad át, hányszor nyilatkozik, hol ülésezik. Döntéseinek felelősségéről már ne is beszéljünk.
Vannak politikuscsodák is. Ilyen például Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter. A vele készített interjúban – 73 éves kora ellenére – élénk szemmel meséli, hogy ifjú kora óta kiemelten érdekli a politika.
„Figyeljen csak ide – mondja a műsorvezetőnek –, csak ebben az évben mennyi minden történt a világban. Fantasztikusan izgalmas és érdekes dolgok ezek”.
Schäuble ezekben a történésekben az események alakítójaként is benne van. Miközben Brüsszelben vagy éppen Kínában tárgyal, soha nem feledkezik meg arról, hogy kik választották – 1972 óta minden választáson! – képviselőnek. Választókörzetébe hazajár, és figyel arra, hogy
„nehogy azt mondják, hogy tessék, ez hogy fennhordja az orrát”.
„Az emberek elvárják tőlünk, hogy ne legyünk übermenschek. A politikának becsületesnek kell maradnia”.
Nyílt színi tapsot kap, amikor kifejti:
„Nekünk, politikusoknak oda kell figyelnünk, hogy mit gondolnak az emberek. Nem a közvélemény-kutatásokból kell ezt megtudni, hanem észre kell ezt vennünk, és így kell döntéseket hoznunk.”
Mondja mindezt egy olyan ember, akit 1990-ben állkapcson és gerincen lőtt egy beteg elméjű merénylő. Schäuble deréktól lefelé lebénult. Azóta kerekesszékben él, közlekedik. Hogy ez milyen lelki és fizikai terhet jelenthet neki, arról egy panaszos szó sem hagyja el a száját. Az EU ülésein gyakran látni, amint – segítséget nem elfogadva – maga hajtja székét az ülésterem felé. Nem véletlen, hogy Merkel kancellárt is megelőzi a népszerűségi listán.
Amikor politikusokról nagyvonalúan, netán bírálóan nyilatkozunk, gondoljunk néha egy-egy polgármester, egy miniszter napi, heti, évi leterheltségére. És Wolfgang Schäuble kerekesszékére.