Föld és trágya
Most sok minden a föld körül forog. Van, ahol művelik, van, ahol licitálnak rá. Például a héten Kaposvár egyik Kormányhivatalában. S ezzel egy időben megjelent egy IFA billencs, rajta 3 tonna tehén- és birkatrágyával, melyet a kormányhivatal előtti aszfaltra ürített.
Valóban ez a trágyázás ideje, csak hát azt a szántóföldre szokták kivinni és nem a városi aszfaltra...
A rendőrök megpróbálták megakadályozni, de a sofőr jelezte mentelmi jogát, mert országgyűlési képviselő. Ő tehát büntetlenül odaüríthet!
Majd megjegyezte: később ez ügyben le fog mondani mentelmi jogáról.
Mintha ez így természetes és jogos lenne. Nem tudom, mit szól parlamenti pártja ehhez az akcióhoz, „performance”-hoz. Igaz, Legyen Más a Politika a párt neve és „zöldpártnak” is hívja magát, hirdetve a környezetvédelem fontosságát. A szerves trágya valóban környezetkímélő, természetes módja a tápanyag visszapótlásának. De nem a városban, az aszfalton. Ott környezetszennyező és fertőzésveszélyt jelent, persze feladatot a városnak, hogy eltakarítsa.
Gondolkodom a feltételezhető reakciókon. Kaposvárott feltehetően nem kicsi volt a felháborodás. Somogy más részein meg valószínűleg ezrek röhögtek, akár az ország többi részén. Csakhogy az ilyen hír nem szokott megállni a határnál. És ott is röhögni fognak, hogy ilyen „kulturált” egy magyar országgyűlési képviselő. S amikor ifjabb korában Cicciolina olasz parlamenti képviselőként – már elnézést – meztelen csöcseit mutogatta az ülésteremben, róla is tudták, hogy magyar – legyünk finomak – pornósztár.
Én még kényes vagyok országunk és a nemzet jó hírnevére, s a garázdaság, közbotrányokozás, egészségveszélyeztetés címen kiszabható apró büntetés nem válasz az ország lejáratására.
Igaz, azt mások is csinálják, más pártból, de ez nem e tettek felsorolásának ideje.
A történetnek van egy másik, groteszk része. Miközben e „honatya” kiborította a nagyméretű bilit az állami földek árverése miatt, bent alig volt árverés. Voltak földek, melyek el sem keltek, jónéhányért meg egy ember ült a sorokba, s verseny nélkül, 10% felárral vihette haza. Sem a Somogyi Hírlapban, sem a neten nem volt nyoma valami heves árverési küzdelemnek. Ennyit arról, hogy „a csókos haveroknak nyomja át a kormány a földeket”.
Figyelem a földekről szóló pártbeszédeket. Pártbeszédek ezek, párbeszédnek meg nyoma sincs.
Olyan sületlenségekkel etetik a médiában a népet, hogy nem tudom, röhögjek vagy üvöltsek.
Az árverésekről annyit: legalább harmincon vettem részt a kárpótlás során. Ennek két lépése van: a jogosultság igazolása, s utána bizony csak a licit számít. És nem az, ki kinek csókosa.
Számított viszont az előző évtizedben, amikor licit nélkül adták az állami földek földbérletét, gyakran szégyenletes áron fél évszázadra. No, ezt kívánja orvosolni az Országgyűlés a bérletek módosíthatóságával. A földbérlet megállapodás és szerződés kérdése, de általában a piaci ár mozgása határozza meg. Miért lennének ez alól hosszú évtizedekre kivonva a sunyin megkötött, sok évvel ezelőtti alkuk?
Még azért megkérdezném: kiké voltak korábban ezek az állami földek? Mert egykoron döntő többségben magánkézben volt. Számos (később kulákként vagyonától megfosztott) nagygazda, közöttük igen sok sváb, persze kis-, közép- és főnemes , és az egyház, mely iskolákat és kórházakat tartott fenn.
A földosztás igénye a XX. század első felében erősen benne volt a társadalomban, de az másképp zajlott volna, ha a történelem másként alakul. Kevesen tudják, hogy már az I. világháború után volt földosztás. A nagybirtokosok földjének egy részét elvonta az állam, s a háborúban vitézséget mutatott katonák juthattak hozzá. Aligha lett volna ez másképp, ha nem kerülünk a szovjet rendszerbe.
A magyar földtörvény olyan fontos volt Sztálinnak, hogy fordításban maga is végigolvasta. Persze ez volt a sztálinizálás egyik hatékony eszköze, megfosztani a vidéki vezető rétegeket és az egyházat anyagi létalapjuktól. No, a most árverésre kiírt földek jelentős része így került állami tulajdonba.
És az egykor oly mértékben várt földosztásból végül kolhozosítás lett.
Szlovákiában az elmúlt két évtizedben visszaadták a földeket eredeti tulajdonosuknak, Romániában is nagy részben ez történt. Nálunk nem volt reprivatizáció, de volt erősen regresszív mértékű kárpótlás. Szűk vidéki réteg kapott lehetőséget arra, hogy újjászervezze ősei gazdaságát. Pedig nem így nézne ki a magyar vidék, ha mindez az igazságosság szempontjait követve zajlik.