Mélységek és magasságok
Kettős világunkból most kiragadok egy párt: a mélység-magasság párost.
Ezekkel kapcsolatban kérdések jutnak eszembe. Milyen mély lehet az óceán? És milyen magas lehet a legmagasabb sziklaorom? Milyen mélyre tud leúszni egy tengeri élőlény, és milyen magasra tud felrepülni a madarak királya? Milyen mélyre süllyed egy tengeralattjáró, és milyen magasan repül egy repülőgép? Milyen mély lehet egy szakadék, és milyen magasan szállnak a fellegek?
A mélységet és a magasságot másképpen is lehet értelmezni. Lehet olyan valamiként értelmezni, ami létezik, de megfoghatatlan.
Tudunk mélyeket lélegezni, és orrunkat magasan hordani. Mélyen magunkba nézni, és magasan túlszárnyalni magunkat. Tudunk valamit mélyrehatóan tanulmányozni, és a mélyén elmerengni, és helyzetünkből felemelkedni. Táplálhatunk mély érzéseket valaki iránt, olyan mélyeket, mint a végtelen, fényben úszó óceán, ugyanakkor egyes érzések magasra repíthetnek bennünket. Akár a felhők fölé is.
És ismét jönnek a kérdések… Milyen mély lehet egy érzés, amit mások felé érzünk, milyen magasan szárnyalhatunk, hogy ne zuhanjunk nagyot lefelé jövet, milyen mélyen alszunk az éjszaka közepén, milyen magasan tudunk énekelni, van-e értelme olyan mélyre ereszkedni, ahonnan már nincs visszatérés, és szabad-e a gondolatoknak olyan magasan szárnyalni, ahol már a nap melegétől megolvadnak a szárnyak… Mélységek és magasságok. Nap, mint nap éljük őket. Mindkettőt, hogy egyensúlyban legyünk.
Néha mélyben járunk, néha magasan szállunk. Így van jól. Közben keressük meg a mélyben a magasságot, a gödörben az égig érő fa gyökerét, és fedezzük fel a magasban is a mélységeket, fedezzük fel a lelkünk legmélyét. Ha mindezt megtaláljuk, akkor közelebb léphetünk a tökéleteshez, az egyensúlyhelyzethez, önmagunkhoz.
