Hiszem, hogy a szeretet képes megváltoztatni a világot!
Az utóbbi napokat beárnyékolta a Párizsban történt szörnyű tragédia. Minél közelebb van hozzánk egy ilyen támadás, annál jobban érezzük a bőrünkön annak következményeit. Megrázó, felkavaró érzések támadnak bennünk. Már nem mondhatjuk biztonsággal, hogy milyen jó ilyen távol lenni ezektől a háborúktól. És ilyenkor félelem tör ránk.
Vajon innentől bárhol felütheti a fejét egy gépfegyveres, egy terrorista, egy öngyilkos merénylő?
Igen, elkezdünk félni, és ez odáig vezet, hogy szépen lassan nem csak a sötétben szedjük a lábainkat hazafelé, hanem nappal is vissza-vissza tekintgetünk, hogy ki jön utánunk. Nem merünk szemkontaktusba kerülni senkivel az utcán, mégis fürkésszük mindenki tekintetét, rögtön kiszúrva a lehetséges robbantgatókat, ámokfutókat. Ha valaki feketébb bőrű, akkor azért, ha épp rossz kedvű, akkor azért, ha elhanyagolt, akkor meg azért érezzük nem közénk valónak, félelmet keltőnek.
Latolgatjuk a lehetőségeket, hogy vajon mikor érkezik meg hozzánk is az első támadás, és mindeközben már érezzük annak súlyát, hogy bizony „már a spájzban vannak…”
A félelem azonban pontosan annak a bekövetkezését táplálja, amitől félünk.
Ezzel a viselkedéssel és gondolkodással ugyanis nem teszünk mást, mint előre megteremtjük azt, ami még nincs is. Hiszen mi arra a bizonyíték, hogy minket is elér ez a szörnyűség?
Csupán a félelem az, ami az egészet gerjeszti. Egyelőre… Ha viszont még nincs itt előttünk, ha még nem állunk szemben azzal, amitől félünk, akkor mi értelme az egésznek? Helyette nem lenne jobb elkerülni?
Sajnos a félelem magával vonzza a haragot, a dühöt, a gyűlöletet is, ahonnan már csak egy kis lépés az uszítás megindulása. Ember embernek farkasa és mindenki ellensége lesz. Egy idő után már csak azt látjuk, hogy aki gyűlöl és uszít, már nem tudja az okát, csak teszi. Ennyi neki elég. Általánosítás és állandó belső harcok jellemzik innentől, mert talán ő is érzi, hogy nem ez a valódi megoldás, de nem lát más utat a félelme legyűrésére.
Meg kell tanulnunk végre a félelem helyett a szeretet szintjére helyezkedni. Ez az egyetlen, ami képes megmenteni bennünket attól, amitől félünk!
Nem azt mondom, hogy szeressük a terroristát, persze, hogy nem. Ezt normális ember nem is tudná megtenni. Azonban tudnunk kell azt, hogy a gyűlölet és társai azon kívül, hogy semmit sem old meg (semmi sem lesz könnyebb, jobb tőle) még több gyűlöletet szül. És amit adunk, azt vissza is fogjuk kapni. Ha másképp nem, akkor betegségek formájában, mert nagy igazság az, hogy: gyűl-ölet és szer-etet.
Szeressük magunkat, szeressük azokat, akik mellettünk vannak és viszont szeretnek bennünket. A gyűlölet helyett töltse ki ez az elménket. Ne uszítsunk és ne próbáljunk meg másokat is rávenni a félelemre, mert ha egyszer sátrat ver valaki gondolataiban az a bizonyos hangya, nagyon nehéz lesz hátra arcra utasítani őt. Próbáljunk meg mindenkit a helyén kezelni általánosítás nélkül, és félelemmentesen leélni az életet, mert különben egy kínszenvedés lesz az egész, pedig nem ezért jöttünk erre a földre.
Ne felejtsük el, minél több szeretetenergiát adunk ki magunkból, és minél kevesebbet foglalkozunk azzal, hogy kit és milyen oknál fogva kell(ene) gyűlölnünk, annál boldogabb életet fogunk élni. Ha ezt csak minden második ember tudná gyakorolni a földön, biztos vagyok abban, hogy soha sem lenne okunk olyan eseményektől félni, amik most a gondolatainkat mozgatják.
Egyszerűen csak egy sokkal jobb világban élnénk. És ez pont elég is lenne ahhoz, hogy boldogok lehessünk arra a kis időre, amit itt töltünk.
Írásomhoz kapcsolódóan ajánlom egy olyan férjnek a terroristákhoz címzett levelét, aki a párizsi terrortámadásban veszítette el feleségét. Hátborzongatóan megható, minden szava tanítás! Szerintem tanulni kellene tőle…
A levél itt érhető el.
D. O. Judith – LélekÁllomás
Itt tudsz még találkozni velem: www.lelekallomas.hu és LélekÁllomás facebook oldal