Gyermekeink és unokáink jövője
Szeretem, hogy magyarnak születtem, e nyelvet beszélem, átlagnál jobban ismerem dalait, énekkultúráját, szellemiségét, s bár a néptáncot keveset gyakoroltam, de tudom, e téren a világ egyik leggazdagabb kultúrája. Nem hiszek sem fajelméletben, sem mondjuk a „Deutschland, Deutschland über alles” himnuszban, melyet két évtized múlva a sors fintora által barna bőrű muszlimok fognak énekelni. De hiszek hazámban és a múlt európai örökségében.
Goethéből, Schillerből talán valamit megértettem, utóbbi Breviáriuma sok ideig ágyam lábánál feküdt, nem olvasatlanul, nemcsak nyelvét, de szellemét is megértve. Ne higgyék, hogy én még igazi magyar értelmiségi vagyok, de találkoztam még olyanokkal, s picit tanultam is tőlük. Voltak erdélyiek: Áprily Lajos kifizette áhított labdám 12 Ft 20 filléréből a hiányzó húsz fillért, fiával, Jékely Zoltánnal igen sokat együtt horgásztunk, és veje, Péterfy Laci szobrászművésznek még félévente megnézem udvarán készülő szobrait. Lánya, Bori alakja nyáron még mindig csoda a Visegrád-Szentgyörgypuszta strandján. De ő már más világ.
Aztán találkoztam furcsa svábokkal: küzdő magyarokkal, német anyanyelvben születve.
Voltak barátaim is, kik egykor maguk vagy szüleik sárga csillagot hordtak, s hittek a magyarságban, mint magam. De azt már én se gondoltam, hogy az utóbbi években olyan büszke román értelmiségiekbe botlom, s szoros barátság alakul ki velük, akikkel nemcsak a közös Erdély-szeretet köt össze, de szoros baráti kapocs is.
Egyre inkább rájövök, én a múlt értékeit őrzöm, ezeréves történetet, mögötte e nemzet dupla annyit. Családi nevemet egy somogyi kistelepüléstől kaptam: temploma vasárnaponként az elmélyülés otthona. Hivatalosan 750 éve kötődünk ehhez a megyéhez – mint a megye lakosságának többsége is. Közös sors.
Nagybátyám, apám legfiatalabb öccse évtizedek után visszatért Zákányba, először nem a családi kastélyt kereste, hanem Markovits Sanyit, a falu futballcsapatának jobbszélsője a balszélsőt.
S néha elgondolkodom, mennyit őriz e megye saját értékeiből. Andocs temploma Ausztriában a nagy nemzeti örökséglistán előkelő helyen szerepelne, Zala kistelepülésén lévő Zichy Mihály kúria és festménygyűjtemény a világművészetben előkelő helyen van, nálunk még a fasorban is alig.
A Kunffy-gyűjteményt és házat egyszer láttam, s másnap megírtam egy EU rangsorban előkelő pályázati helyre illő programot. Jobb asztalfiókomban fekszik.
Ritkán járok Budapesten, de néha megcsodálom, mennyi minden változott.
Egyetemistaként, volt vezetőként látom a csodát, Kaposvárott is a szökőkutakat, de töredékében sem a múlt búvó, öröklött megyei értékeink felértékelését és piaci helyretételét.
Szerintem bajban lennének a somogyiak a kérdéssel: mit örökültünk a múltból, mit mentettünk át, mit tudunk ebből a piacon hasznosítani? És gyermekeinknek hátrahagyni!
Somogyország mitől, meddig és hogyan maradhat Somogyország?