Az élet nagy dolgai
Néha én is hajlamos vagyok az eltévelyedésre. Mindjárt javítom is magamat: gyakran eltévedek a világban és keverem a fontos és kevésbé fontos dolgokat.
Mostanában megint túl sokat foglalkoztam a politikával, sőt a bevándorlókkal is, róluk azóta kiderült, hogy igazából nem is jelentenek problémát. A kertemről is írtam, ami meg tényleg lényegtelen. Kiadtam hát magamnak a jelszót, vissza a földre, a valóság talajára.
Elkezdtem olvasgatni az interneten a valódi dolgokkal foglalkozó lapokat. Ihletett pillanat volt, elsőre mindjárt Claudiára bukkantam, róla, megismerkedésünkről írtam már ezen az oldalon, jó volt újra látni őt. Mindjárt megtudtam azt is, hogy néha mutogatja a combjait, ez mondjuk nagyon pozitív tett, valamint azt is megtudtam, hogy kisebb melleket szeretne. Ez utóbbi hír – bevallom – sokkolt, szerintem Claudia a kebleivel együtt testesíti meg mindazt a nosztalgiát, amit az elvesztett világ után érzek.
Megtudtam azt is, hogy örök jókedvünk letéteményese, Menyegzős Lajos előzetesbe került, mert ipari mértetekben lopta az áramot. Ezt mondjuk, nem hiszem el, nem tudom elképzelni, hogy miközben csíkos gatyájában lapuló ceruzáját hegyezgeti, ipari méretekre gondol, az áramról meg valószínűleg nem tud többet, mint hogy nem szabad a konnektorba pisilni.
Böngészek tovább és újabb jó hírre bukkanok, Katalin hercegnőn meg sem látszik a szülés. Ez mindjárt dupla jó hír, hiszen azt sem tudtam eddig, hogy szült, de hát honnan is tudtam volna, mikor nem látszik rajta? A nők néha tényleg nagyon rafináltak.
Természetesen nem maradhatott ki kalandozásomból Győzike sem, akit valahonnan ismét kirúgtak. Akár fontos alkotóeleme is lehetne ő a magyar valóságnak, hiszen léte sikerei mindennél ékesebben bizonyítják, hogy országunkban a rasszizmus és a kirekesztés csupán marginális jelenség. Mert ahol egy kisebbségi családtagjainak csúszkálása, és napi menüje országosan nézett tv műsor lehet, ott nincs sok baj a toleranciával. Mással lehet, hogy baj van, gondolom, de én, ebben a kérdésben nem számítok.
Nagy szerencsénk, hogy az élet mindig kompenzál valahogyan. A Trianonnal elvesztett havasokat visszakaptuk kamatostul, van ugyanis egy Havasunk és ő olyan magasságokat képvisel, melyek messze meghaladják néhány hófödte csúcs jelentőségét. Róla is írtam már valahol és nagyon örülök, hogy újabb műsort kapott, hiszen általa téli kabát nélkül juthatunk a fellegek közelébe.
Buciról (alias Stohl András) megtudhattuk, hogy apja időnként felpofozta. Az eredmény, amit Bucival kapcsolatban láthatunk, ékesen bizonyítja, hogy az erőszak hosszútávon nem vezet sehova.
Ezzel tulajdonképpen végére is értem kalandozásomnak a való világban. Az mondjuk, kicsit aggaszt, hogy nem bukkantak újabb fontos hatásokra a szódabikarbónával kapcsolatban. Hoppá, én azt ittam, mielőtt ebbe a posztba belekezdtem, s az eredményt látva lehet, a szódabikarbóna segít megérteni az életet, a nagybetűset.
Ha másra nem, erre ez a fenti kísérlet bizonyosan jó volt.