A kisember
Persze kicsi a bors, de erős alapon gondolkozva egy kisember is tehet nagy dolgokat, sőt, de belegondolva, inkább mindenkinek a színskála egyik színe jut csupán eszébe. A szürke. No meg szürke hétköznapok. Aztán ezen kisember a napi robotja után hazamegy, és a kis átlagos családja körében mered a képernyőre és monitorra.
Gondolkozik, legalábbis remélem, hogy hogyan került oda ő. A hely nem is rossz, sokkal kevesebb dolog függ tőle, és tudjuk, hogy az emberi felelősség elég kis cipellőben jár világszerte. aztán arra is rájön, hogy egyáltalán nem kevesebb a médiákban bemutatott "nagy emberektől". Ha erre rájön, igazából ő lett a nyertes. Mert a nagy emberek áldozatát neki nem kell meghoznia. Helyette épp elég áldozatot kell hoznia, a saját életében.
Amolyan furcsa képzések, mik egy egész életen át tartanak. Mik is lennének ezek? Békanyelő képzés, hogy a munkahelyén agyament módon tobzódó főnökét ne küldje el melegebb éghajlatra. Mikor alkalmatlanságát újfent bizonyítja, majd a felelősséget a beosztottaira hárítja.
Aztán van ugye beosztom képzés, hisz mindenki szeretne egy hosszabb "takarót", csak nem mindenkinek elég rövid hozzá a lába. Tehát nincs más, mint kurtít itt és ott, majd összébb húzza magát.
A sorból nem is hiányozhat az elviselem képzés. Elviselem a szomszédot balról, jobbról, alul is, meg felül is. Az alkesz illatozását a buszon, az anyóst, apóst, ha villámlátogatást tesz épp nála. Szinte amolyan emberi időjárási tényezők ezek, mik az igazi időjárás mellett, ugyanúgy csesztetik az ember fiát és leányát.
Kisember. A kisembernek tudnia kell, hogy nélküle nem létezhet egyetlen nagy ember sem, akik egyáltalán nem különb emberek, csak életük oly fordulatot vett, hogy azzá váltak. Lehet ez egy véletlen, hogy pont akkor és ott voltak, lehet, született, lehet, épp veleszületett képesség révén lettek nagyok, de nem különbek.
Az, hogy kit nevezünk nagy embernek, ugyanolyan relatív, mint Einstein elmélete. Csak és kizárólag a nézőpont az, hogy ki tűnik kicsinek, vagy épp nagynak. Az viszont furcsa, mikor a feltett kisember önmagát kisemberezi le, degradálja a saját énképét, anélkül, hogy végiggondolná cselekedetét.
Pont ezen tette emeli még magasabbra az akár oda nem valót. Egyáltalán nem kell hanyatt esni senkitől, lehet tisztelni, lehet akár felnézni is, de jusson mindenkinek eszébe, hogy annak idején a pelusában neki se volt illatosabb a csomag. Ő is volt beteg, ő is kapott rosszabb jegyet, az egyetlen különbség az, ahová eljutott. Tiszteletreméltó munkával, kitartással, szerencsével, vagy épp támogatással? Igazából mindegy, ott van, de a legtöbbje egyet pontosan tud. Minden siker alapvetően kérészéletű, csak az igazán ügyesek újra és újra életre tudják kelteni a kérészüket.
A kisember pedig végre felejtse el az a három betűt, hogy "kis", a maradék a lényeg, az ember. Egy ember pedig a legapróbb tetteiben is lehet a legnagyobb, és ugyanígy lehet a legnagyobb tetteiben is a legkisebb, hogy önmagát embernek tartsa, nem a világot kell megmentenie, csak saját magát.
Erre pedig mindenki képes, bármennyire is kicsinyli le képességét. Tehát kisember, légy magadnak nagy, hisz a te életedről van szó, nem másokéról.
Hogy eközben minek fognak látni? Eldöntik, minek, ha akarjuk, ha nem.