A Fa üzenete
Szólt hozzám az erdő. Hívó szava mély álomból ébresztett.
Hívott, én mentem. Fák ágai közt bújtam, pókhálókba burkolóztam.
Talpam alatt a nedves avar kerekded gombafejeket takar. A lombok között itt-ott beszökik a fény. Megvilágítja, amit az erdő mutatni akar. Látom. A fényt is.
Szólt hozzám az erdő. Hangja madárdal volt, lombok lágy suhogása, száraz ágak roppanása, levélágyra hulló makkok tompa koppanása. Kissé távolabb, riadt szarvascsorda néz rám. Előző esti vadászat rossz emléke még ott él bennük. Ne féljetek, én nem lövök rátok. Másra sem. Mellettem lepke, amott egy fényes páncélú bogár. Nem vagyok egyedül.
Megállok egy fánál. Szárnycsattogás. Hollók köröznek felettem. Varázslat.
Nekinyomom hátamat a fának. Érzem lüktető erejét. Hallom a Föld szíve dobbanását. Nem álmodom. Tudom: Varázslat.
Szólt hozzám a fa. Azt mondja, nézzem, milyen szép itt minden.
Azt mondja, meséljem el, mutassam meg mindenkinek.
Azt mondja, jó, hogy végre látni kezdenek az emberek.
Szólt hozzám a fa. Azt mondja, köszöni, jól van. Közben apró reccsenő hangokat hallat.
Szólt hozzám a fa. Azt mondja, én is jól vagyok.
