Nemzeti sorskérdések a Horthy-korszakban
Ezzel a címmel tartottak telt ház mellett ragyogó konferenciát a múlt szombaton Kaposváron az Együdben. Miért mondom, hogy ragyogó? Több okból is.
Először is az előadások minősége miatt. Ez nem népszerűsítő vagy tájékoztató konferencia volt, hanem valóban minőségi és tudományos. Ráadásul olyan adat- és elemzéshalmazzal, amely szinte túlterhelte a hallgatóságot. Nekem is zsongott utána a fejem.
Aztán a konferencia időzítése is jó volt. (Sajnos csak) most érkeztünk el oda, hogy megtörténjen a történelmi tisztázás és tisztánlátás. Ebben a folyamatban szakmailag és emberileg magam is részt veszek, tehát nyugodtam kijelenthetem: e kaposvári találkozó igazi minőségi munka volt, tudományos igényű előadásokkal.
Mondanék egy apró példát, s mindjárt mindez érthető lesz. Jómagam is mindeddig azt hittem, hogy Bárdossy, a magyar miniszterelnök a Kassa elleni támadás, valamint egy nyílt pályán lévő vasúti szerelvény megtámadása után kapkodva és elhamarkodottan üzent hadat a Szovjetuniónak. („A radai rossebet” - mondhatnám most somogyiasan eddigi tévedéseimre ”.)
Az előadó elmondta, közismert, hogy a ledobott bombákon cirill betű voltak. De nehéz elképzelni, hogy ezeket a bombákat más repülőgépekre is fel tudták volna erősíteni. Tehát feltehetően tényleg a Vörös Hadsereg dobta le őket.
De ezután nem hadüzenetről döntött a magyar kormány, hanem megállapította, hogy e támadásokkal beállt a hadiállapot, miután megtámadtak minket. Micsoda óriási különbség!
De még nagyobb meglepetés, amit az előadó ezután mondott. Lehet, hogy egyszerűen mindez tévedés volt: a Vörös Hadsereg pilótái lehet, hogy a Felvidék visszacsatolása előtti térképek szerint bombáztak – tehát hitük szerint - a Lengyelországot már két nappal a német támadás előtt megtámadó - Szlovákiát.
Ez történelmi tévedés, mindkét esetben is, így hát nem állja meg a helyét, hogy mi támadtuk meg a Szovjetuniót. Nem kis változás kell történelemszemléletünkben!
Horthy szerepe is átértékelődik. Míg ezelőtt két évvel Horthy még a zsidóüldözés központi figurájaként került állandó becsmérlésre, főleg a szoclib. média felől, lassan változik a kép.
Koszorús páncélos ezredes 1944 nyarán Horthy kifejezett utasítására szállhatta meg tankjaival Budapest stratégiai pontjait, mai becslések szerint 260-280 000 zsidó elhurcolását akadályozva meg.
Ezek lényeges adatok, de a konferencia a két világháború közti teljes átalakulásról szólt, bemutatva azt a csodát, ahogyan Magyarország Trianon után ismét a kultúra és gazdaság legalábbis európai középhatalmává vált.
Itt néhány szót kell szólnom a mindmáig baloldali érzelmű emberekhez, főleg az idősebb korosztályhoz. Ilyen mértékű ellentmondás az általuk tanultakhoz képest valószínűleg megemészthetetlen számukra. De ez nem azt jelenti, hogy ez az újragondolás hazug.
Ha tudják és figyelembe veszik, hogy Rákosiék, Péter Gáborék elsők közt vetették börtönbe a magyar kommunistákat, és vitték a recski haláltáborba a szocdemeket, talán hihető, hogy ekkora is lehetett a hazugság nagysága. Szerintem szép lassan el kell jutni a közgondolkodás alapkőletételéhez. Persze azt Sztálin „hazautaltjai”, a moszkoviták és az érdek kommunisták még sok évig támadni fogják. Családilag is. Mert a koncot őrizni kell.
De ma is szívesen leülök baloldali gondolkodókkal, kik hitükért és nem a koncért voltak azok, akik.
Ismétlem: 1945 után konc bőven akadt. De nem mindenki afelé kapaszkodott. Volt egyszerűen, aki hitt az előző múlt tagadásában. És nem a markát tartotta. A nemzet újragondolásában nekik van helyük. De azoknak, akik mindig a vagyonszerzés oldalán álltak bármikori kaméleonként, mi helyük egy becsületen, hűségen talán újraépülő országban?