Cseppet sem szent László intelmei
Az intelmek napjait éljük, nem tudom, a héten hányszor idézték, elemezték, vagy éppen értelmezték újra István királyunk Imre herceghez intézett intelmeit, de a kelleténél bizonyosan többször.
Élen járnak ebben a publicisták, és persze a politikusok. Minden valamire való városka polgármestere megemlékezett ezen a héten Vajkról, és sokan talán idéztek is tőle. Jól tették, hiszen a nép az Isten adta, úgy sem tudja és nem is akarja értelmezni ezt az egészet, így kritikát sem fogalmaz meg a hallottakról.
Ha valaki meg akarja ítélni István tevékenységét, akkor arra a megállapításra juthat, hogy nevezett legfontosabb, máig ható eredménye az, hogy időnként a 7 napos ciklusoknak köszönhetően létrejön a négynapos hosszú hétvége. Ez a ma kizsigerelt emberének egy fontos vívmány. Íme, hát a lehetőségek és viszonylatok, melyek akár átfogalmazva intelmek is lehetnének.
Az első, hogy Vajk esetleg, vagy valóságosan is türk volt. (A továbbiak ebből kiindulva):
Közünk csupán annyi hozzá, hogy élettérnek ugyanazt a Kárpát-medencét használjuk, és ugyanúgy csak korlátozottan vagyunk magyarok, mint ő, vagy néha, esetenként még annyira sem.
Intelmei, melyeket nem ő írt le, ha egyáltalán tudott írni, nem igazán használhatók a mai korban, ezért, ha valaki belőlük próbál a jelenre bármit is leszűrni, az igen erős fantáziára, vagy esetleg fantáziátlanságra utal, de a normalitáson mindenképpen kívül esik.
Ettől persze még ünnepelhető 1000 éves államiságunk, ám mindig tanácsos tudnunk, hogy ehhez az ezer évhez összességében csupán földrajzi közünk van, genetikánk és nyelvünk is messzire került az akkor itt államot alapított, mondjuk így a könnyebbség kedvéért, eleinktől.
Az idő viszonylagos voltát azonban illene itt, a huszonegyedik század elején figyelembe venni és a túl merev 20-a helyett mondjuk augusztus harmadik csütörtökjét kinevezni e jeles ünnepnek, hiszen így valószínűleg semmit nem vétenénk a történelmi hűséget illetően, ám egy időre örökös négynapos ünnepet biztosítanánk magunknak.
A beszédekben az augusztus 20-a kitételt ezen az augusztusi csütörtökön-re lehetne változtatni, ezzel növelve a valóban érdemi megállapításokat a beszédben. Sőt akkor már az sem lenne baj, ha ez lenne az egyetlen érdemi mondanivaló.
Mert az, hogy ez a Magyarországnak nevezett állam, a mi hazánk, akár ezer éve itt tartózkodik földrajzilag és politikailag, lássuk be, nem a mi érdemünk és nem is a jelenlegi politikusoké.
Az azonban, hogy ez az államiság kezd megkérdőjeleződni, már nagyon is a mi, és a politikusaink „érdeme”. Mert egy állam csak akkor létezhet, ha vannak állampolgárai, méghozzá aktív, tevékeny, alkotó és adót fizető állampolgárai. Nos, ez a kritérium gyengül napról napra.
Mindenki nézzen magába!
Egyre több fiatal vándorol ki, hogy valami tisztes jövedelemhez juthasson. Mert azt mindenki beláthatja, hogy a minimálbérből nem könnyű elkezdeni az önálló életet. Ma a magyar munkaerő szégyenletesen alulfizetett. Ezen kellene változtatni sürgősen, különben, nem hogy a kétezer éves, de az ezeregyszáz éves folytonosság sem fog összejönni.
Tehát szép dolog az ünnepi beszéd, meg a tűzijáték, meg az ingyen szórakoztatás, de a jövő szempontjából még annyit sem ér, mint a parkbéli kutyagumi, mert az legalább generál némi foglalkoztatást, ha minimálbéren is. Ám a kevés szellemi befektetéssel létrehozott ünnepi pofázás csupán a beszédíróknak ad némi többlet elfoglaltságot.
Egy olyan ezeréves Magyarországon élünk, ahol a benzin ugyanolyan drága, mint a nyugati országokban, az autó, amibe beletöltjük még drágább, az út, amin használjuk viszont többségében már csak éppen alkalmas a közlekedésre, és egy órára leparkolni több mint egy fél liter benzin árába kerül, már ha sikerül parkolóhelyet találni.
Azért ezt említettem, mert ez az egyik legszemérmetlenebb ága az állami és önkormányzati kasszírozásnak, de számtalan gusztustalan, örökölt vagy a jelen által generált probléma van még, melyek felsorolásától a hely, és az idő kímélése okán eltekintek. Mindenki tudja bővíteni a kört, szinte a végtelenségig.
Ha most egy valódi intelmet is meg kellene fogalmaznom a végére, az valahogy így hangzana:
Mindenki nézzen magába, azok is, akik ingyen szórakoztatással akarnak népszerűséget venni, és azok is, akik elfogadják ezt a szórakozást, ahelyett, hogy érdektelenségbe fullasztva leszoktatnák elitünket az efféle akciókról. Akkor lehet, esetleg az ingyen koncert vagy éppen etetés helyett valós problémák megoldásával kezdenének foglalkozni. A nép pedig így felszabaduló idejében kicsit csiszolódhatna a világ valós dolgait illetően.