Szent István útja – és a magyar nép jövője
Nemzetünk döntő részében mindig volt valami mély érzelem, tisztelet, talán csodavárás Szent István ünnepén, még a legsötétebb diktatúrák idején is. Az István, a király rockopera bemutatója 1983. aug. 28-án keményen megszólította és megerősítette a nemzeti érzést. Érthető!
Szent István mélyen rögződött nemzetünkben. Mondhatni megőriztük – eddig legalábbis – annak a nemzet- és honalapítónak az örökségét, ki otthont teremtett nekünk a Kárpát-medencében.
És ki az a nekünk? Természetesen Ön is, én is beletartozunk! És még ki? Rákóczi fejedelem katonáinak jelentős része ruszin volt. Horthy István kormányzó a leghűségesebb nemzet címmel illette őket. Igaz, a Szovjetunió létezésének évtizedeiben, amikor magunk is a Nagy Testvér szerető ölelésében voltunk, aligha lehetett volna erről hangosan beszélni, hát még kapcsolatot tartani. Még a kárpátaljai magyarokkal is alig. De az azóta eltelt időben mintha elfelejtettük volna őket! Súlyos bűn és hiba! Pedig élnek Magyarországon és több helyen van ruszin önkormányzat is. Milyen jó volna most Kárpátalja bizonytalan helyzetében, ha magyar és ruszin erősítené egymást.
| (2010-ben a kormányváltásra a kulturális államtitkárságnak készítettem egy anyagot arról, hogyan segíthetné három nemzet és három kultúra közötti kommunikációt a görög katolikus vallás támogatása, hiszen a ruszinok jelentős része görög katolikus, az erdélyi románoké is és Szabolcs és Bereg térségeiben is igen erős e vallás. Sajnos a megvalósulást elsodorta az idő. Kár érte. Sok hasznát vehetnénk.) |
De lépjünk vissza 75 évet a történelemben. Számomra úgy tűnik, hogy Hitler szerencsére nagy tévedése volt, hogy azt hitte, a magyar svábok majd a német birodalomhoz húznak, és Magyarország és főleg a délvidék helytartósággá, „Gau”-vá tehető. Nem így történt. A svábok többsége Magyarországhoz hű maradt. Emlékszem a Németországból visszalátogató zsámbéki svábok milyen szomorúsággal emlegették, hogy szüleiket kitelepítették. És ők még jól jártak, hiszen a svábokat százezer számra a szovjet hadsereg a GULÁG-ra hurcolta rabszolgamunkára.
A zsidóság helyzetéről a médiában mindig csak a szélsőségeket halljuk. A szélsőjobbtól mindig elítélő jelzőket, gyakran antiszemita megnyilvánulással. A szoclib oldal szerint viszont Magyarország önként és lelkesen vett részt a zsidóüldözésben. /Történelemhamisítás. Ha ez teljesen így lett volna, miért volt Magyarország mintegy 800 000 zsidó viszonylag biztos menedéke a német megszállás reggeléig?/
Hosszan sorolhatnám azokat a tudósokat, művészeket, kik vallásilag vagy származásilag zsidók, s kultúránk, gazdaságunk építői voltak. Stein Aurél, Vámbéry Ármin, Goldmark, Radnóti, Teller Ede, és fejből sorolhatnám tovább. Mind magyarnak vallotta magát. Weiss Manfréd kiemelkedő módon vett részt a gazdaság fejlődésében, nem véletlenül emlegetik hálásan Csepelen ma is.
Aztán ott van Herman Ottó, a nagy magyar tudós és politikus, ki szász gyermekként éltette a 48-as forradalmat. Ki is rúgták az iskolából, s besorozták a császári hadseregbe. S miután írástudó volt, lett belőle írnok, majd nagyhírű tudós.
Szent István, fiának írt ”Intelmeiben” hirdette a többnyelvűség fontosságát az állam stabilitásában.
Szent István honalapítása akkor maradhat fenn évezredünkben is, ha újraszőjük e megtépázott hon szövetét, s egymásra találnak a Kárpát-medencében gondolkodók.
Magyarország, pontosabban a Magyar Királyság területén számos nyelv és számos vallás volt megtalálható. Volt, amikor területén kissé több volt a nem magyar anyanyelvű, néha kissé kevesebb.
Ionel Pantea, Somogyhoz erősen kötődő világhírű román operaénekes itteni házán mindig ott lengett a magyar zászló. Ő erdélyi románnak vallja magát, s hozzá teszem, egyre többen vannak így.
Ideje lenne talán a románságról alkotott saját képünket is újragondolni. Bár Erdélyben igen nehéz a helyzet, szaporodnak a transzszilvánisták: az Erdély autonómiájáról álmodók jelentős számban románok.
És most, amikor reng és foszlik Európa, erodálódik a kultúra, talán érdemes nekünk is elgondolkodni a Kárpát-medence jelentőségéről?
Most, az újabb nagy népvándorlás korában, az európai kultúra gyengülésekor, a globalizáció veszélyei között nem kellene talán újragondolni Kárpát-medencei közös létünket?
Miért hagyjuk, hogy politikai szélsőségesek uszítsanak, s miért nem értjük meg a közös értékeket és érdekeket is? Nem hiszem, hogy utópia, de lassú folyamat és sok gondolkodás szükséges hozzá.
Tudom, két diktatúra és sok sovinizmus módszeresen irtotta a közösen is gondolkodni tudó értelmiséget (Márai, Faludy, Wass Albert, Farkas Vladimír (!), Dénes Béla sok szempontból írtak arról, milyen módszeresen vertek szét polgárságot és értelmiséget.
Szent István honalapítása akkor maradhat fenn évezredünkben is, ha újraszőjük e megtépázott hon szövetét, s egymásra találnak a Kárpát-medencében gondolkodók. Sokat találtam már, de messze nem eleget. És én csak egy apró kapocs vagyok.