Nincs olyan, hogy mindenki számára tökéletes
Mindenkinek ajánlom a „Szakíts, ha bírsz” című filmet! Azoknak is, akik párkapcsolatban élnek és azoknak is, akik még keresik az „Igazit”. Egy fiatal pár gyötrelmes hónapjait, fergetegesen nagy veszekedéseit, és dühöngéseit láthatjuk, amelyek végül az egymás életének a megkeserítéséhez vezetnek. Ha jól megnézzük a képkockákat, nem a másik viselkedése hozza elő mindezt, hanem inkább mindkét fél saját magával való szembesülése. De ott a végén a katarzis, az az élmény, amikor felnyílik a szemük és meglátják, kik is ők valójában!
Ha a filmet levetítenénk mondjuk 10 fiatal és 10 idősebb párnak, kíváncsi lennék, ki mit mondana a végén. Ki mondaná azt, hogy a nő hibája minden, ki ugyanezt fordítva, vagy kik állítanák inkább azt, hogy közös a végeredmény. Mindenesetre azt hiszem, hogy kevesen látnák meg benne azt a valóságot, amivel sokan nem szeretünk szembenézni, amikor egy párkapcsolat buktatóin próbálunk épp átevickélni: hogy rosszul választottunk!
Egy ember (legyen az csaj, vagy akár pasi) nem lehet mindenki számára tökéletes. Lehet valaki állandóan kedves és mosolygós, jól öltözött és lehengerlő, akár minden nap kiteheti a lelkét a párjáért, vagy épp a családjáért, még akár mondhatjuk is rá, hogy ennek a lánynak (vagy pasinak) mindenki örülne, de mégsem jelenthetjük ki általánosságban, hogy ő egy az „Igaziak” táborából, akit ha valaki megkap, máris jegyet nyer vele a hosszú és boldog élet hullámvasútjára.
De vajon miért?
Mert mindenki egyedi, és másra vágyik. Ilyen egyszerű az egész. Ha megnézünk egy párt, és végigkövetjük az életüket, amelyben azt látjuk, hogy bár vannak hibáik (mint mindenkinek) mégis nagyon boldogok, helyből azt mondjuk rájuk, hogy a „tökéletes” pár. A tökéletes szó azonban nem általánosítható fogalom. Ha az egyiküket kivesszük a kapcsolatból és valaki más mellé helyezzük el, már egyáltalán nem biztos, hogy olyan tökéletes viszonyt kapunk eredményként. Hogy lehet ez? Hisz az előbb még ő volt maga a tökély? Akkor mi történhetett?
Mindenki egyedi, és másra vágyik.
Nem történt semmi. Csak minden kapcsolatban – ha az egy egészséges kapcsolat – önmagát adja az ember. Ami pedig azt jelenti, hogy nem felelhetünk meg mindenkinek, mert ahogy már írtam, minden embernek mások a vágyai! És ez a kulcsszó, mert lehet, hogy én imádom, ha a párom elmosogat helyettem, ezzel szemben Te utálnád, mert mindennél jobban szereted, ha gondoskodhatsz másokon, és ezért úgy éled ezt meg, mintha kivenné a kezedből azt, ami a Te jó érzésedet adja. De mondok egy másik példát: ha én örülök annak, hogy naponta legalább tíz sms-váltás van a párom és én közöttem, ebből nem következik, hogy Te is így tennél. Sőt, akár az is lehet, hogy a szabadságod megvonásának és ellenőrzésnek éreznéd azt, amit én csupán a szeretet egyik megnyilvánulásának.
Ha benne vagyunk egy olyan kapcsolatban, amiben végig azt vágjuk a másik fejéhez (vagy ő a miénkhez), hogy nem vagy elég jó nekem, mert… és itt sorolhatjuk az érveket ezrével, a lényeg az, hogy nem vagy olyan, amilyennek én elvárnálak! Tehát nem úgy és nem azt teszed, ahogy és amit én szeretnék, amivel nekem boldogságot okoznál. Az előzőekből kiindulva akkor itt ki a hibás? Az, aki szétdobálja a zokniját, mert nem képes elcipelni a két méterre lévő szennyesládáig, vagy én, aki ahelyett hogy felvenném a földről és beledobnám a mosógépbe, inkább 3 órás veszekedést kreálok annak érdekében, hogy legközelebb már az ÉN elvárásaimnak megfelelően annak a pasinak jusson el az agyáig, hogy jobban teszi, ha elviszi a koszos zoknit a helyére, mert különben ismét végighallgathatja, hogy mennyire nem megfelelő NEKEM a viselkedése!
Ami egyikünknek kell, arra a másiknak nem biztos, hogy szüksége van, és ami egyikünknek gondot okoz egy kapcsolatban, az egyáltalán nincs megírva, hogy másnak is ugyanezt tenné.
A lényeg, hogy mindenkit a saját szűrőnkön keresztül nézünk: mi a jó nekem. És ezzel nincs is semmi baj! Ez egy normális emberi szükséglet! Azonban az már nem tartozik ebbe a kategóriába, ha a másikat – amennyiben nem a számunkra (!) „normális” módon gondolkozik, cselekszik, és létezik, akkor – leminősítjük a „nem vagy megfelelő csapatjátékos” szintre. Ugyanis ha ilyen érzésünk támad a mellettünk élő pasiról vagy csajról, az csak egyet jelenthet: rosszul választottunk! Tehát csakis magunkat okolhatjuk, mert nem azzal az emberrel élünk együtt, aki magától olyan, amilyenre nekünk pont szükségünk van. Akit nem kell megváltoztatni, mert egyszerűen Tökéletes NEKÜNK!
Kizárólag a mi felelősségünk ez a választás, amit nem tolhatunk át a másikra, még akkor sem, ha az lenne a könnyebb mód annak érdekében, hogy ne kelljen nekünk felvállalni a nehéz és súlyos döntést. Ha úgy érezzük, nem jó, hát változtassunk, és magunkat okoljuk, ne a másikat, mert pontosan ugyanannyira vagyunk hibásak, mint a másik fél, aki szintén nem jól mérte fel a helyzetet, amikor választott!
D.O. Judith – LélekÁllomás
Itt tudsz még találkozni velem: www.lelekallomas.hu és LélekÁllomás facebook oldal