Célon túli célok
Divatja van a sok okosításnak, hogy hogyan kell célt kitűzni, hogyan kell feléje haladni, és persze hogyan kell elérni. Sokan egy egyenes vonallal húzzák magukban ki az utat a cél és önmaguk közt, fel sem merül bennük, hogy mennyi vargabetű és kudarc vezet el odáig.
Tételezzük fel, hogy segítséggel, vagy egyedül, de eléri egy ember a kitűzött célt. Persze ugye sosem azt pontosan, amit kitűzött, de legyen ez most mellékes. Ott van, átszakította a képzeletbeli célszalagot. Utána mi a teendő? Hogyan kell megélni azt, hogy sikerült, meg kell állni, vagy tovább kell menni, esetleg vissza kéne nézni?
A siker megélése szinte ugyanolyan nehéz, mint elérni azt. Talán több hibát követnek el azok, akik elérték a céljukat a cél után, mint az odáig vezető úton. Vajon miért? Sok ember talán azért adja fel álmát, mert azt hiszi, hogy közelébe érve úgyis szertefoszlik, de lehet, pont attól fél, hogy valóra válik. Szerintem tíz sikert elérő emberből nyolc azért bukik vissza, mert nem tudja kezelni.
A célon túl ugyanúgy célok vannak...
Gyakorlatilag a sikere lesz a vesztének fő okozója. A siker képes megváltoztatni az embert, azzá változtathatja, aki már nem érdemli meg magát a sikert. Ez az igazi győzelem, változatlan maradni, ez az utolsó igazi próbatétel. Az elért siker mámorító tud lenni, aztán beképzeltté és lustává is tud tenni embereket. Hány meg hány ember feljeti el a sikert elérve, hogy honnan indult, hogy mennyi ember bíztatta és segítette, a támaszok pedig kényelmetlen korlátokká sorvadnak.
A célt elérve igen, meg kell állni, megfordulni és meglátni azt a pontot a múltban, mikor megszületett az álom, amiből terv és elérendő cél született. Látni kell az embereket, akik drukkoltak. Vagy a bukásunkért, vagy a sikerünkért, de ott voltak, és ők sem változtak meg. Ki bukásunkért imádkozott, nem fog szívből dicsőíteni, ki sikerünkért, az változatlan marad, ha MI is változatlanok maradunk.
Miután megálltunk, fújtunk és együtt örültünk azokkal, akik segítették utunk, nem lehet helyet foglalni a babérfotelben. A siker mindig csak pillanatnyi, és sokan nem hiszik, de ekkor jön a neheze. Megélni, hogy felért a csúcsra és elérni, hogy ott is maradjon. Ehhez pedig ugyanaz az alázat kell, mint az első lépésnél.
Az elért célt lehet alapnak tekinteni, és azonnal egy új tervet és célt kitűzni, és menni tovább. Lehetnek céljaink kicsik, lehetnek nagyratörőek, de ezen alapgondolat változatlan a cél nagyságát tekintve. Relatív és szubjektív? Az. Mert minden egyes ember szubjektív, ez benne az igazán relatív.
A célon túl ugyanúgy célok vannak, amiket el kell érnünk, mert a siker alappillére a folyamatos előre haladás fenntartása. Furcsa viszonyban áll egymással a siker és az illúzió is. Néha az illúziót éljük meg sikerként, és a sikert illúzióként.
Lehet azt képzelni, hogy sikerült, és fent ülünk a hőn áhított felhő szélén lábat lógatva, de lehet, az igazság az, hogy épp kimásztunk a gödörből és egy gödörszéli deszkán ülve lógatjuk a lábunk, a gödörbe...
Tehát nem árt megbizonyosodni afelől is, hogy valóban a sikert értük-e el, vagy csak egy jól felépített illúziót. Összefoglalva, a célt elérve haladni kellene tovább, miközben visszatekintve tudni kell folyamatosan a kiinduló pontot, szem elől nem tévesztve az illúzió árnyékát.
A sikert elérve ez lehetne az új cél...