Jó pihenést!
Hallgatom Hiller István volt szocialista miniszter szavait az iskolákról, abból az apropóból, hogy befejeződött az idei tanév. Hiller – aki talán az utolsó mohikán a szocialisták közül, akikre még érdemes odafigyelni –, meggyőződéssel mondja a rosszat, és néha a jót is. Ne felejtsük, hogy ő Magyar Bálint liberális miniszter utódaként gyakorlatilag szolgai módon végigvitte azt az oktatáspolitikát, amit Magyar elkezdett. Azt képviselte, hogy az államnak nem kell beleszólnia az oktatásba, mindent a helyi iskolákra kell bízni, a kinevezésektől a tankönyvválasztásig. Hivatkoztak a nyugati demokráciákra, ahol ez így van.
A hiba csak az, hogy ez nem így van. Az oktatás nyugaton is állami kézben van. Ahogy az sem igaz, hogy ahol nem „poroszos” az oktatás, ott sikeres, az életre felkészült, jól képzett gyerekeket bocsát ki az iskola. Szó sincs erről. Leírtam már, hogy a szabad demokraták mindig a bajor oktatással riogattak. Összekeverve a fegyelmet az értelmetlen vaskalapossággal. A Német Szövetségi Köztársaság tartományain belül a bajor vagy baden-württenbergi – azaz a déli, keresztény vidék – iskolai eredményei, tanulóinak tudása messze megelőzi az északi, szociálliberális tartományok tudásszintjét.
Ma néhány megrögzött szakszervezeti vezetőn és pár száz liberális követőjükön kívül nincs érdemi kritikája annak, amit az oktatási kormányzat képvisel.
Ahogy a svájci internátusok sem a liberális oktatásukról híresek, mégis milliókat fizetnek egy-egy bentlakásos helyért a dúsgazdagok. Az Orbán-kormány alapjaiban változtatott a magyar közoktatás szerkezetén és tartalmán. Állami kézbe vette az iskolákat, a pedagógus pályát újra ki akarja emelni az értelmiségi pályák alsó régióiból. Jobban felkészült gyerekeket szeretne az egyetemekre, majd a munkahelyekre küldeni.
Számoltak vele, hogy sok kritikát kapnak – kibírták. Ahogy azt is, hogy ami nem sikerült jól – például a túlzott központosítás –, azt megváltoztassák. Jelentősen emelték a pedagógusok anyagi és szakmai megbecsülését, életpályájuk tiszteletét. Ma néhány megrögzött szakszervezeti vezetőn és pár száz liberális követőjükön kívül nincs érdemi kritikája annak, amit az oktatási kormányzat képvisel. Meggyőződésem, hogy a közoktatás komoly fejlődési pályára állt rá, és a pedagógus társadalom is el fogja foglalni méltó helyét az értelmiségi ranglétrán.
Most itt a szünet, örüljünk ennek a gyerekekkel együtt. Örök téma persze, hogy jó-e ez a magyar két hónapos vakáció, vagy netán jobb a nyugati iskolaszüneti rendszer. A két hónap hosszú sok-sok szülőnek, akik nem tudják megoldani gyerekeik nyári felügyeletét. Nyugaton az a divat, hogy a nyári vakáció egy bő hónap, és év közben több a szünet. Van ősszel, karácsonykor, télen a síszünet, aztán húsvétkor és pünkösdkor is. Ez nagyszerű a gyerekeknek, mert amikor kezdenek elfáradni, jön egy normálisabb pihenés, és nyáron is jobban megoldható a felügyeletük. Gondolom, erre is lesz majd egy jó megoldás nálunk is.
Addig is csatlakozzunk a szocialista Hiller Istvánhoz vagy a fideszes Czunyiné Bertalan Judithoz, és kívánjuk minden iskolásnak és pedagógusnak kellemes nyári vakációt.