A tudás ballasztjai
Nemsokára vége a tanévnek, és csemetéink egy újabb osztályt tudhatnak a magukénak. Bizonyítványt kapnak, jó és rosszabb jegyekkel, amik ugye az adott év tananyagának elsajátításában való előrehaladást hivatottak értékelni. Nem tisztem, és ne is legyen, de most belekontárkodok a nagyok "dógába".
Azért "dógába", mert álánatúr vazallus, jobbágy, vagy épp paraszti józan elmével merem górcső alá venni magát a tanévet. No, meg persze a tananyagot. Gyanítom, hogy pár helyre előre meg kell rendelni a villanyszerelőt a kicsapott biztosítékok miatt, de egye fene.
A gondjaim java része nem az osztályzáson, és a "juj, meg nem buktatjuk, mert jaj, mi lesz vele" mottó körül zsong, hanem magán a tananyagon. Persze lehet csiklandozni már ezt a szót is, hisz sok tanár csak leadja az anyagot a tanról, persze ez inkább kötelező PAV-vizsga szagú lenne, amit nemcsak ezen munkaterületen kéne (mondjuk ki őszintén) bevezetni.
Igen, tisztelni kéne a tanárokat, mert a jövő nemzedékét tanítják, a jövő dolgos, vagy dologtalan kezei mögé építenek rodini gondolkodót. Egy bökkenő ezen a szálon, hogy van az a korosztály, amely valóban tisztelte anno tanárait, akik előbb letettek valamit az asztalra, mintegy kivívva a tiszteletet. Sajnálom, de most sok épphogy tintaszáradt pedagógus elszállt képzetekkel és minimális türelemmel indul a lurkók közé.
Ehhez szívem szerint hozzászusszantanám a rezidenseket, akik jó része elméleti tudással felvértezve akar az életben is azonnal elismerést, no meg borítékot. Talán előbb le kéne tenni az asztalra. Mindenkinek. Szikenyitogatóként a kőműves és a "majom"-ja jut eszembe, és nem kérek bocsánatot érte.
Eme gazdag kanyargású vargabetű után, megtalálva a címhez kapcsolódó körforgalmat, térek is vissza magához a "ballaszthoz". Adva van mondjuk egy hatéves, iskolába vágyó kiskrapek, aki már augusztusban iskolába akarna menni (akárcsak az én lányom anno). Tele tűzzel és vággyal csüccsen le a katedrával szemben, és kinyitja kancsóját, és várja, hogy a katedra magasából töltődik belé a tudás.
Jön, jön, de csőstül és nem is akármilyen. A kis hatéves pedig sehol sem rendelkezik egy szűrővel, és csak issza és issza a tananyagot. Kapásból edzés alá is van vonva, mert az iskolatáska konditerembe való súlya feszül hátán.
El kéne dönteni, hogy mire, azaz kire van szükség, adott terület kiváló szakemberére, vagy mindenbe belekontárkodókra...
Nézzük is, mi is a tanok anyaga. Ahogy előrébb sorol és az osztályok közötti ranglétrán halad előre, folyamatosan telik a kancsó, de ahogy telik, úgy jön elő az érzés is benne, hogy nem mindenre lesz szüksége. Ez pedig az a felismerés, ami szép lassan megutáltatja vele a tudás iskolának nevezett házikóját. Később már egyre több értelemmel a buksiban rájön, hogy ez élete első taposómalma.
Persze tudom én, hogy ráfogjuk az általános műveltségre, amit a kancsókba töltenek honunk ifjainak okítói, már csak a szót kérdőjelezem meg. Általános. Kinek? Aztán a nyomon követhetetlen szerveződésű középiskolában tunningolják is ezt. A tinivé serdült kiskrapek pedig már szörvájvörösen, a túlélősdit játszva kezdi kezelni. Vizsga után felejteni kell.
Nem tudom, de ott érzem az egészben a hibát, hogy mindent meg akarnak tanítani nekik. Szó szerint mindent, ennek pedig semmi értelme. Én mondjuk sacc harminc éve voltam másodikos, azóta nem lett nagyobb a Föld, a földrajz sem változott annyit, a történelem is csak harminc évet ugrott előre. De kérdem én, szükség van ennyi ballasztot is tölteni a kancsókba?
Gyerekeink szó szerint munkahelyre járnak, szó szerint túlóráznak, és hét végére zombiként néznek ki a fejükből. Jó ez így? Gyerekeink szó szerint a világról tanulnak, de messze nem a világot. Kikerülve az iskolából, jó esetben munkahelyen dolgozva mivel is fognak szembesülni? Gyakorlati képzéssel és továbbképzéssel, mert tudásuk CSAK általános.
Minek van szükség mini polihisztorokra? Akik mindenhez értenek, de csak kicsit és felületesen. Még valahogy megeszem az általános iskolát (amin persze alapban dől el egy gyerek tanuláshoz való hozzáállása egész életében), de felsőbb iskola előtt miért nincs komolyabban véve a pályaválasztás?
El kéne dönteni, hogy mire, azaz kire van szükség, adott terület kiváló szakemberére, vagy mindenbe belekontárkodókra...
Ballaszt az van bőven, amit eddig iskolapadot koptatva tanultam, kétharmadát sem használtam, de a tudást használni is kell. Enélkül kifakul, megkopik, mint az a házalap, mire nem húznak fel falat. A kancsók pedig megtelnek és eltelnek, de nagy kérdés merül fel egyszerűvé degradált paraszti agyamban. Hogy öntsük ki a ballasztot, helyed adva a szükséges tudásnak?
Ez a "házi feladat" a szünetre.