Megemlékezések margójára
Mostanában ha a Magyar Közlönybe belelapozunk, azt látjuk, hogy újabb és újabb olyan emlékévek születnek, amelyek valamilyen sajnálatos múltbéli eseménnyel foglalkoznak és amelyekre mellesleg sok milliárdot költünk, annak ellenére, hogy már most is túlzottan a múltunk miatt sírunk szinte valamennyi ünnepségünkön. A magyar emberekbe egyszerűen belekódolják, belenevelik, hogy a múltban kell élni, azt kell siratni, és nem lehet elengedni a rossz dolgokat.
Pedig pont ennek a fordítottját kéne megtanítani, mert azzal lehetne végre sikereket is átélni. Az elengedés nagyon fontos. Ha nem tanuljuk meg, hogyan engedjük el a múltunk negatív történéseit, akkor soha, de soha nem fogunk tudni boldogok lenni, és legfőképp boldogulni nem. De nekünk még a himnuszunk is olyan, hogy végig sírjuk minden sorát. Hát miért kell nekünk, fantasztikus magyaroknak állandóan rossznak, szerencsétlennek, megbűnhődöttnek érezni magunkat? Miért nem lehet azt mondani, hogy ami volt, az megtörtént, de elmúlt, és innentől csupa jó vár ránk?! Miért nem lehet ebbe az irányba motiválni a magyarokat, amikor annyi csodát lehetne művelni ezen a vidéken?!
Nem attól leszek magyar ember, főként jó ember nem, ha állandóan a múlt miatt sírok, miközben nem tanulom meg, hogyan kell építeni a jövőt!
Persze, a szerettei sírjához néha kimegy az ember és megemlékezik. Csak az nem mindegy, hogy ott a szép dolgokra emlékezünk-e vissza. Ha csak bánat van és rossz emlékek, akkor bizony felejteni kell. Akkor nem kell kimenni, és nem kell siratni, el kell engedni! Egyébként meg miért nem lehet a szép történelmünkben keresni pár igazán jó történést, és azokat ünnepelni? Azokra emlékezni? Úgy, hogy közben a lelkünk is örülhessen!
Úgy gondolom, nem attól leszek magyar ember, főként jó ember nem, ha állandóan a múlt miatt sírok, miközben nem tanulom meg, hogyan kell építeni a jövőt! Csak sajnos a magyar emberek már annyira átvették ezt a negatív gondolkodást, hogy szinte már-már hiányzik nekünk, ha nem siránkozhatunk valamin. Bármin.
Ami itthon zajlik egy-egy „megemlékezés” során, az sajnos már több is, mint siránkozás, mert az emberek kétségbeesésüket dühöngve próbálják kifejezni, okot szolgáltatva egy újabb, sok év múlva eljövendő siránkozásra, azaz „megemlékezésre”.
Szerintem be kéne fejezni. Ne siránkozzunk tovább. Ami elmúlt, azt le kell zárni! Eleget sírtunk már az elmúlt jó sok évben, most már kezdjünk el inkább előre felé nézni. Vagy inkább úgy mondom: merjünk és akarjunk előre nézni… Mert szerintem itt van a magyar ember legnagyobb problémája!
D.O. Judith – LélekÁllomás
Itt tudsz még több cikket olvasni az írótól: www.lelekallomas.hu