Provo kráter (Próbálkozások vermében)
Nekifutok újra, nem azért, mert makacs ember vagyok, hanem mert roppant szórakoztató. A múlt heti blogomban nem először, az irodalom áldásos és mindent lefedő voltáról próbáltam a magam módján elmélkedni. Ám a téma, melytől eljutottam kedvenc időtöltésemig, kiverte a biztosítékot néhány, mondjuk így kevésbé fennkölt léleknél.
Megtapasztaltam, amit néhány szerencsétlen ifjú fideszes is, hogy bizony vannak, akik semmilyen alkalmat nem halasztanak el, hogy szerét kerítsék némi politikai harcnak. Gondolom, ez ihlette a provokátor-figyelőt.
Itt mondom el, hogy a provokátorok és a provokátor-figyelők is egy tőről fakadnak. Azt gondolják, csak egyetlen igazság létezik és azt védeni, terjeszteni kell mindenáron.
Röviden összefoglalva annyi történt, hogy két álnéven írogató meggyőződéses polgártárs, elvtárs, embertárs, padtárs, tettestárs, csendestárs, üzlettárs, sorstárs … álnéven, álprofillal politikai nyilatkozatnak vélte írásomat. Hiába próbáltam őket az irodalmi megoldás felé terelni, valamiért nem igazán akarták vagy tudták megérteni a fikciók erdejéről való elmélkedésemet. Nem sok regényt olvashattak, mert nem igazán tudják, hogy minden regény még a dokumentum, és történelmi regény is a fikció. Fikció szükséges ahhoz, hogy a valóság még valóságosabbnak látsszon. Mit kezdhetnek így a költészettel, hiszen József Attilának „a semmi ágán ül szívem” sora merő marhaság, mivel tudvalevőleg a semminek nincsen ága, a szív meg dobogni szokott, nem pedig ülni. Game over.
Racionalista elméjüket megpróbálom hát másként megközelíteni. Egyik provokátorom azt írja,
mindegy ki vagyok, kérdés az, igazam van-e!
Most egy irodalomtól távoli példával próbálom az igazság képlékenységét bemutatni.
Van egy autó. Milyen? Fehér. Tehát van egy fehér autó. Elmegyünk a festékboltba és veszünk egy doboz fehér festéket. Rákenjük az autóra. Segíts Istenem, segíts Lenin, elüt. Most akkor az autó nem fehér, vagy a festék nem fehér? Mivel a fehér a felület olyan állapota, amikor minden színt visszaver, már tudhatjuk a választ, egyik sem fehér. Ám, ha azt kérdezzük, az autókereskedő csapott-e be bennünket, vagy a festékboltos, állíthatjuk: egyik sem, vagyis az autó is, meg a festék is fehér, csak nem egyformán fehér. Vagyis mindegyik elnyel valamennyi színt, csak nem egyformán. Így létezhet a fehérnek milliónyi változata és kapaszkodjunk meg, nincs ez másként a feketével sem.
Tehát, ha ön azt mondja a szóban forgó autóra, fehér, igaza van, és ha én azt mondom, nem fehér, nekem is igazam van. Most mi lesz?
Nem lesz semmi, sem a provokátor, sem a provokátor-figyelő nem fog megváltozni, mindkettő továbbra is makacsul hinni fog az igazság egy általa preferált változatában. Nem törődik vele, hogy a nyelv nem véletlenül lesz az idők folyamán egyre bonyolultabb, ezzel bizonyítva azt a tételt, hogy a valóság még egy apró szelete sem könnyen leírható, hogy az igazság nehezen megközelíthető, hogy mindig lelhető egy „de”, csak kitartóan kell keresni.
Nos, így süllyedtem el a próbálkozások vermében, s lettem azonossá a provokálókkal, s figyelőikkel. Az ember nem menekülhet meg a sorsa elől, nem lehet különb senkinél, legfeljebb a képzeletében.
Egy vérből valók vagyunk...
- mondta Maugli. Igen, vitatkozni fogunk, amíg csak élünk.