Nehezen érthető pusztítás
Közeli ismerősömet az 50-es évek elején felkereste szemközti szomszédja, kivel egyébként ultizni is szokott. Kérte őt és feleségét, hogy előtte a későbbiekben soha semmilyen fontos dologról ne beszéljenek, mert innen neki sajnos jelentenie kell róluk. A fia internálva van (Recsken volt), s egyértelműen megmondták neki, hogy élete az ő szolgálatkészségén múlik. Ezt a történetet nekem három évtizeddel később mesélték el, mély tisztelettel a szomszéd e tisztességes tette iránt.
Simicska Lajos nemrég azt a nagy vihart kavaró kijelentést tette, hogy amikor együtt katonáskodtak, Orbán egyszer figyelmeztette őt, hogy jelenteni kell róla. Ha valóban így történt (amit azért nem vennék készpénznek), Simicskának véleményem szerint ugyanilyen hálával és megbecsüléssel kellene válaszolnia. Ehelyett Simicska mintegy 30 év után kifejezetten Orbán ellen használja fel ezt a történetet, nyilvánvalóan lejáratási szándékkal. Az ügynek csak egyik oldala az, hogy Orbán már korábban nyíltan beszélt egy beszervezési kísérletről, amit visszautasított. Mint azt hivatalosan is közölték, Orbánról erre vonatkozó adat viszont nincsen.
Érdekesebb azonban Simicska előző akciója, elnézést a szóhasználatért, de én csak idézek: „Orbán egy geci” kijelentéssel adott egy interjút. Ehhez később többen hozzátették, akik aznap Simicskával beszéltek, hogy nem kizárt, hogy befolyásoltság állapotában volt. Persze ezt én nem tudhatom, legfeljebb olvasom. De az, hogy Simicskából hatalmas indulatok törtek elő, az eléggé valószínűsíthető a sokszínű sajtóhírek alapján. Az tény, hogy egész sajtóbirodalmát „szinte bezúzta”, illetve sarkaiból kifordította. S kinevezte magát a Hír TV élére, melytől csapatok távoznak el, részben hangos tiltakozással, vállalva a létbizonytalanságot.
Ne felejtsünk el még egy szálat. Simicska utalt arra is, hogy lehet, hogy Magyarországon nincsenek adatok, akkor esetleg Moszkvába vihették őket. Kiről? Simicskáról! Érdekelhet ott valakit több mint 30 évvel ezelőtti múltja? Ugyan! Vagy a vagyona? Az ott lévő oligarchák közt még a negyedosztályban sem rúghat fociba.
Itteni befolyása? De éppen most verte szét saját presztízsét, kapcsolatrendszerét, de még saját médiájának emberei és nézői és olvasói is most hagyják el. Ami feltűnő. Simicska eddig szinte láthatatlan háttérember volt. Aztán a veszprémi választás előtt, még a jelöltállítást is megelőzve lépett ki a nyilvánosság elé. Hirtelen úgy tűnt számomra, maga szeretne jelölt lenni. Legalábbis más magyarázatra nem utalt semmi. Pontosan nem tudhatom, s nincs információm, valóban be akart-e szállni a választási küzdelembe. De ha igen, valószínűleg Fidesz-színekben. Ez is lehet. Sok a megválaszolatlan kérdés, a helyzet összefüggései nem átláthatóak, de a jelenségek igen.
Simicskának véleményem szerint hálával és megbecsüléssel kellene válaszolnia...
Kilép egy köztudottan erős pozícióban lévő igen gazdag ember, ki eddig szorosan a Fideszhez kötődött, de háttérben maradt. Ez éppen jelöltállítás előtt történt. Talán véletlenül és nincs összefüggés. De a sajtó egy része is meglepődött ezen. Aztán jött az a bizonyos kirohanás és igen durva hangú interjú. Majd elindult egy harc. A Magyar Nemzet, a Hír TV, a Lánchíd Rádió vezetői „lelkiismereti okokra hivatkozva” hirtelen kiléptek. A médiacsoport meghatározó emberei távoztak akkor, majd több csapat követte őket. Losonczi Kata és stábja a neten rövid, kemény hangvételű videón válaszolt. Elnézést, csak idézem, mindenki láthatta: „Orbán nem geci”.
Az, hogy a Hír TV műsorának színvonala süllyed, jól érzékelhető. De a tartalma is megváltozott. Az eddig szilárdan nemzeti oldali és minőségi elemzései helyett most egyre több a jobb-bal közti vitaműsor. Az embernek az a furcsa érzése, hogy miközben a három kispárt az elmúlt egy évben óriásit bukott még eredményeiket összeadva is, most akkor kapnak hirtelen teret és médiát, amikor már a parlamenti küszöb közelében vannak vagy éppen már nincsenek.
Nem ismerek konkrét számokat, de tudom, sokan elfordultak a Magyar Nemzettől is. Vajon mennyibe kerül Simicskának saját médiabirodalma „fogyasztóinak” csökkenése. Szerintem ez már rövid távon is százmilliós bevételkiesést okoz. Hát bolond egy vállalkozó saját intézkedéseivel pillanatok alatt ekkora veszteséget okozni önmagának? Szerintem ez már az önsorsrontás fogalomkörébe tartozik.
Természetesen mindez Orbánnak is komoly kellemetlenséget okozott. Simicska beszólásaira nem mondhatják, hogy köhög a bolha. De azért ettől a vagdalkozásától nem dől össze a világ, és ez a sztori nem fogja megbuktatni Orbánt. Az egyelőre, s valószínűleg évekig csak az aknamunkások álma marad. Ugyan éltetik magukat a 2/3 megszüntetése miatt, de tudtommal az EU-ban nincs hasonló támogatási arányú párt.
Az igazán mocsok pofont a Hír TV és a Magyar Nemzet igazán hűséges nézői és olvasói kapták. Százezrek vagy talán milliók veszítették el eddigi stabil tájékozódási pontjaikat és bizalmukat. Éveken keresztül belülről is megismerhettem havi rendszerességgel az ott folyó munkát. Egy-egy felvétel előtt és után rövid beszélgetések zajlottak és mindig igen jó volt a hangulat. Van információm, tudom, ez lefagyott.
Összerakva az események mozaikdarabjait, néhány érthetetlen jelenséggel nehéz magyarázatot adni. Egy furcsa logika mégis eszembe jut. Ilyet durcás, sértődött, dühében minden önkontrollját vesztett gyerekek szoktak csinálni, törve-zúzva maguk körül, elpusztítva saját értékeiket is. Ez nem az elefánt a porcelánboltban, mert itt a pusztítás féktelen indulata tűnik a vezérlő elvnek. Más logikus magyarázatot nem találok. Az azonban további elemzés tárgya lehet, mitől jött ez a féktelen indulat.