Úton a polgári Magyarország felé

Érdekes fordulat figyelhető meg a magyar kormány megítélésében a német és osztrák sajtóban. Még nem szeretnek bennünket a keménykedők, de legalább csend van körülöttünk. Talán kezdik észrevenni, hogy Magyarország már nem Európa problémás gyereke. Hogy Orbán Viktor kormányzása alatt az ország fontos eredményeket ért el. Jóllehet görög színvonalról indultunk.

Orbán

Minden hitetlenkedés dacára kikerültünk a hátul kullogók sorából. Úgy, hogy közben a kormány minden európai gazdasági normát betart. A magyar gazdaság kifejezetten jó évet zárt. Ezért már e sikerszámok kezdenek felülkerekedni a nyugati médiában is, az eddig a hajánál fogva előráncigált, rosszul interpretált ideológiai kérdések helyett.

Mindez még nem jelenti persze azt, hogy eljött a Fidesz által meghirdetett, és mindenki által vágyott polgári Magyarország. Azt ellenben igen, hogy újra ezen az úton haladunk. Már van egy erős középosztályunk, ha számuk még nem is ideális. Hisszük, látjuk azt is, hogy egy fejlett ország ereje a középpolgárság. Az elmúlt években ugyan kevesebb szó esett a polgárosodás fontosságáról, de kétség nem fért hozzá, hogy ez mindig a Fidesz-kormány alapcéljai közé tartozott. Ezért is volt szerencsés, hogy évértékelőjében Orbán Viktor újra határozottan kiállt a polgári Magyarország megteremtésének fontossága mellett. A magyar népnek minden tehetsége megvan ahhoz, hogy nyugati értelemben polgár legyen. Felénk mindig is példa volt a nyugatiasan művelt, olvasott, jól nevelt és jómódú polgárság.

A polgári Magyarország álmával soha nem szabad szakítani. Polgárnak lenni jó.

Minden bajunk és nehézségünk ellenére újra van lehetőségünk arra, hogy ez a polgári lét ne csak vágy, hanem mindenki számára elérhető valóság legyen. Ehhez azonban erős ország, az országát fejlesztő, védő kormány kell. Ha az Orbán-beszédben elhangzott eredményeket számba vesszük, akkor nem lehetünk elégedetlenek. Különösen azért nem, mert a miniszterelnök szavaiból az is kiderült, hogy – ahogyan fogalmazott – a „keményen dolgozó emberek” erősebb támogatása, sorsuk jobbá fordítása a következő évek kiemelt feladata. Ha végiggondoljuk, hogy a Fidesz-kormány hány berögzült, „azt nem lehet”– tétellel szakított, akkor joggal hihetünk abban, hogy ezt a célt is komolyan fogja venni. Ha sikerül tartani a gazdasági előremenetelt, minden esély meg van azoknak a sorsát is jobbá tenni, akik most még nehezebben élnek.

Az osztrákok sem tartoztak még jó húsz-huszonöt évvel ezelőtt sem oda, ahol ma állnak. Semmi nem zárja ki azt, hogy nekünk ugyanez ne sikerülhetne. Ausztria is EU-s pénzből emelkedett a mai szintre. Úgy, hogy az onnan érkező pénzt nem ostobaságokra fordították, hanem az ország fejlődésére, polgárai jólétének megalapozására. Ez az osztrák, német út Magyarország igazi példája. Ezért fontos, hogy kezdik ezekben az országokban is észrevenni, hogy Magyarország komolyan veszi, amit szeretne elérni. És egyre többet tesz érte, változtat, a rosszal is szakít, ha kell.

A polgári Magyarország álmával azonban soha nem szabad szakítania. Polgárnak lenni jó.