Népművelés
Tanulni sohasem késő, illetve mondhatnánk úgy is: holtig tanul az ember. A gazdaság csúcsán lévő pénzügyi „szakemberek” pedig időről időre érzik, hogy nem elég kötvényekből emelt tornyaikban hátra dőlni, hanem igenis, minden fronton hasznossá kell tenni magukat. Tesznek is a közért, időnként népművelői státuszban.
Most éppen az ő jó voltukból új szót tanul a vidék. Munkában, és tisztességben megőszült nénikék, bácsikák ízlelgetik az új tudást: bróker. Ízlelgetik ezt az idegen hangzású, ám mostanára számukra családi beszélgetések állandó fordulatává vált szót. Tanulnak, időnként némelyikük még hajlamos összekeverni a brókert az unokától hallott bránerrel és a mostani történések tükrében mondhatjuk, nem is téved nagyot.
Ezeken az oldalakon többször ostoroztam már a jelenlegi pénzügyi és gazdasági rendszer hibáit és visszásságait. A takarékbankokkal történt események visszaigazolni látszanak a felvetéseimet. Ma a legszebb haszon a semmiből valamivé épített, illúzió-pénzből nyert haszon. Az illúzióval való kereskedés világméretű játszmájában most egy kis közép-európai kártyaasztalon derült ki, hogy az osztó csalt. Ezért aggódnak most sokan egy élet munkájával összegyűjtött pénzükért, amelyből gyakran sajnos nem örökség lesz, hanem csupán temetés, mert ennyire futja a megtakarításból.
Ám, ha sokáig tart a zárlat, akkor majd valamelyik bank járhat jól, hiszen, ha éppen ez időben kell temetni, lesznek, akik hitelből tudják csak ezt megtenni, ám a zárolt összeg és a felvett pénz közé beékelődik a kamat és a kezelési költség. A rendszer, mely az egész bajt okozta, ismét sápot szed, s teszi mindezt törvényesen.
A valutahitelezés után ismét nagyot bukott a hazai pénzügyi rendszer, ám nem látom igazából, hogy az illetékesek levonnák a következtetéseket. Az elvileg minket képviselő állam jót áll ugyan, ha kell, ám ezt csak az adófizetők pénzéből teheti, tehát, ha megmenti a takarékbankok ügyfeleit, ezt a többi adófizető kárára teheti csak. Vagyis összességében, maga a pénzügyi machinációkat intéző bankrendszer nem károsodik.
Ennek a lájtos hozzáállásnak egy oka van, az állam is függ a bankoktól. A világ államainak többsége, így a miénk is, többet költ, mint amennyi bevétele keletkezik, a különbözetet pedig banki műveletekből, azaz hitelfelvételből, vagy kötvénykibocsátásból fedezi.
Vizsgáljuk meg az utóbbit! Az állam a kötvényekre a lejáratkor a banki kamatok feletti hozamot ígér, hogy a befektetők a kötvényt válasszák és ne a bankbetétet. Azt gondolhatnánk, hogy az állam tisztában van azzal, hogy a kötvénykibocsátáskor kapott pénz az öt év folyamán majd annyi hasznot termel, hogy ez a többlethozam belőle kifizethető, ám ez nincs így. Az államnak a kibocsátáskor fogalma sincs arról, hogy mi lesz öt év múlva, neki most kell a pénz, és majd ha fizetni kell, kibocsájt másik kötvényt másik kamattal és abból fizet. Ez így nagyjából agyrém, az adósságból csinálni újabb adósságot, de szinte minden állam így csinálja. Hogy is mondja Besenyő Pista bácsi: Maargit, noormáális?
Az értékek valós egyensúlyára jobban kellene vigyázni. Ügyelni, hogy a bróker és bráner ne legyen egyenlő, csupán a tévedések szintjén.
Ezt az egész cirkuszt a nép szinte szó nélkül tűri. Asszisztál hozzá, sőt bizonyos tevékenységekkel maga generálja. A nagy válságok szinte mindegyike valamilyen pénzügyi válság, vagyis időnként kiderül, hogy az illúzió, vagy délibáb csupán egy látszat és valójában nem létezik. Furcsa módon azonban a nem létező nem létezésének nyilvánvalóvá válása a létező dolgokat is veszélybe sodorja.
Időről időre megtörténik ez kisebb nagyobb mértékben, ám a társadalmak immunrendszere nem védekezik, nem ismeri fel, hogy az értékek relatívvá válása az oka minden bajnak.
Nézzünk egy egyszerű példát. Elzárva vagyunk a világtól mondjuk egy szigeten, te már öt napja nem ettél, nekem viszont van némi élelmiszer-tartalékom. Neked nincs semmid csak a ruhád, és egy mondjuk drága, 200 000 Ft-os mobiltelefonod, ami jelenleg nem működik, mert nincs hol feltölteni és nincs térerő sem. A kérdés egyszerű ebben a helyzetben, az amúgy 500 Ft-os babkonzerv ér-e többet vagy a te iPhone-od? Amennyiben feltételezzük, hogy az én élelmiszerkészletem még egy hónapig elég kettőnknek, a telefonnal viszont nem tudunk segítséget kérni, akkor a mérleg nyelve egyértelműen a konzervek felé billen. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy ennek jelen mesterséges világunkban is így kellene lennie, csupán arra világít rá, amit az indián is mondott, miszerint a pénz nem ehető, és hozzá teszem, a virtuális pénz még annyira sem ehető.
Persze ezzel nem vetem el modern világunk valamennyi vívmányát, csupán azt mondom, hogy az értékek valós egyensúlyára jobban kellene vigyázni.
Ügyelni, hogy a bróker és bráner ne legyen egyenlő, csupán a tévedések szintjén.