Külügyek és belügyek
Magyarország nem büszkélkedhet csillogó külpolitikai múlttal. Egyetlen kimagasló európai külügyminiszter volt magyar, Andrássy Gyula gróf. De ő az Osztrák–Magyar Monarchia külügyeit egyengette, nem is kis sikerrel. Aztán jöttek az ostoba külügyi döntések. Elvesztettük az I. világháborút, sikertelenül szerepeltünk a végzetes trianoni tárgyalásokon. Horthy külügyérei később ugyan elérték, hogy egy jelentős kiigazítás legyen a trianoni határokon, de alig pár év múlva – elvesztve a II. világháborút is – újra kisemmiztek bennünket a párizsi béketárgyalásokon.
Gyatrák voltunk a háború alatt is - egyetlen kiugrási akciónk sem ért el sikert. Aztán jött a Rákosi- majd Kádár-korszak. Egy szolgai külpolitikával, amelyik mindenben a Szovjetunió után igazodott. Hiába volt a rendszerváltás, a mi külpolitikánk – talán számítsuk le a Németh–Horn-páros határnyitását – nem volt jelentős.
A második Orbán-kormánnyal mintha új időszak kezdődne. Orbán Viktor igencsak aktív lett. Találkozott a kínai miniszterelnökkel Belgrádban, járt nálunk az azeri elnök, Merkel német kancellár, a grúz kormányfő, a lengyel külügyminiszter és Putyin elnök után a török miniszterelnök is. Közben Orbán megfordult Porosenkó ukrán elnöknél, de Szerbiában és Lengyelországban is volt. Nem számítva Szijjártó külügyminiszter útjait és a brüsszeli EU-s találkozókat.
Ez a magyar külügyi aktivitás szokatlan. Be is indultak a találgatások a „miértről”. Csakhogy ez az a terület, ahol a tárgyalások jobbára titkosak. Talán a legtöbbet az orosz elnök útjáról tudunk. Az ország számára fontos energetikai kérdésekben került a kormány itt közelebb a megoldáshoz. Legyünk optimisták, és elégedettek a magyar külpolitika jelenlegi mozgásával, amit elszigeteltségnek igazán nem lehet nevezni.
Van még három év arra, hogy ne következzen be 2002. Ezért korai az ellenzéki ujjongás, meg azért is, mert Orbán Viktor tanulni szokott a Fidesz vereségeiből.
Egészen másképp alakulnak a hazai időszaki választások. Ózdon nyert a Jobbik, Újpesten az MSZP, Veszprémben egy független. Azaz: a Fidesz-KDNP háromszor is vereséget szenvedett. Ez persze semmit nem változtat a tavalyi három, sokkal fontosabb választási győzelem értékén. Mégis elgondolkoznék a Fidesz-vezetők helyében. Láthatóan elfogytak az erős káderek a pártból.
Mindenkit felszívtak a kormányzati feladatok, az EU, az önkormányzati állások vagy éppen a járási hivatalok. Sehol nem indult húzó fideszes név. Ahogy Navracsics Tibor Veszprémben az volt korábban. Ráadásul sem a Fidesz, sem a KDNP nem törte össze magát a kampányolásban. Jóllehet jelezték a közvélemény-kutatások, hogy oda kellene figyelni a polgári oldal népszerűségvesztésére. Ahogy arra is, hogy a Fidesz pártszékházában nehogy eluralkodjon az „ez így sikerült” hangulat. Miközben a kormány teljes erővel küzd az ország nemzetközi presztízséért, a párt szűkebb apparátusa mintha még a tavalyi küzdelmeit pihenné.
Van még három év arra, hogy ne következzen be 2002. Ezért korai az ellenzéki ujjongás, meg azért is, mert Orbán Viktor tanulni szokott a Fidesz vereségeiből.