A Rising star és a nemzeti identitás
Nekem a TV legtöbbször csak portörlési akadályt jelentett, de mióta egy lapos TV a falra került, időnként megnézzük a hírműsorokat és egy-két adást. A Rising star véletlen kapcsolgatás során került látókörünkbe, de aztán kezdett érdekessé válni. Egyrészt figyelemre méltó énekesek jelentek meg, akik többet hordoznak a rutinnál, másrészt a résztvevők szó szerint színes összetétele is izgalmassá tette e versenyt.
A Rising Star magyar könnyűzenei énekverseny, jól felépített könnyűzenei tehetségkutató. Idén megjelent rajta egy fiú, Peter Sramek Szlovákiából, mondhatni a Felvidékről. Szlováknak vallja magát, anyja magyarul (is) beszél, Peter, vagy Péter meg fellépésről fellépésre egyre többet ért és beszél nyelvünkön. Magától értetődő természetességgel és javuló magyarsággal mondja el, hogy első alkalommal azt sem értette, mit mond a zsűri.
Megélhettük, hogy Singh Viki olyan tiszta magyarsággal énekelte dalait, hogy kiejtését idehaza is tanulhatnák. S mindezt szépen és meggyőzően. És persze Palmira, ki győztes dalával feledhetetlen: Hazám. A közönség nyertesként hozta ki. Kinek lehet kétsége, hogy ez az igazi hazája, és ő bizony komoly kincs e hazában?
A világsajtó szerint Magyarország súlyosan rasszista. (Sok évtizede élek e hazában, a rasszizmusnak főleg a tőlünk nyugatra fekvő művelt Európához viszonyítva csak csekélyebb jelével találkoztam. De az izraeli nagykövet is mondott olyat, hogy Magyarországon ugyan akad antiszemitizmus, de töredéke a nyugat-európainak, és Köves Slomó közismert és még keresztény körökben is kedvelt rabbi is hasonlókat mondott.)
Kinek lehet kétsége, hogy ez az igazi hazája, és ő bizony komoly kincs e hazában?
Más műsorokban is voltak hasonlók, Hien a vietnami lány, Kállay-Saunders is félvér, s persze a hazai cigányságnak sok kiemelkedő szereplője játszik vagy énekel a zene különböző ünnepein.
A Rising Star döntéshozatalában a nézők szavazata (kb. 500 000 SMS-szavazó) a döntő felé haladva egyre meghatározóbb szerepet játszott. Egy ilyen részvételi arány minden reprezentatív közvélemény- kutatás mintáinak sokszorosa, tehát extrémen reprezentatív.
És ebben komoly tetszést kap Singh Viki, Peter Sramek (akit végig így neveznek soha nem Schramek Péternek) és a versenyt egy érettségében, megjelenésében lenyűgöző, csodálatos hangú félvér tinédzser nyeri: Palmira.
Azt hiszem, mindannyiukkal nemzetünk gazdagodott. És ez a súlyosan rasszizmus által sújtott nemzet.
Várom a legközelebbi Európa tanácsi elítélő határozatot.