Az álom én vagyok
Az állam én vagyok.
Valaki álmodott egy világot magának. Talán a fenti idézet is eszébe jutott, amit egy régvolt druszájának tulajdonítanak és a köztudatba mélyen beivódott ily módon, ám a Napkirály, alias Nagy Lajos állítólag nem mondott ilyet, csak utalt rá, hogy önmaga is képes az uralkodásra, így nincs szüksége főminiszterre.
Késői utódja lehet, szintén így gondolkodik, nincs szüksége miniszterelnök pajtásra, ha kell, elboldogul maga is.
Az igazi nagy Lajos 72 évig uralkodott, és uralkodása némi kellemetlen közjátékok ellenére sikeresnek mondható. Kis Lajos még nincs a trónon oly régóta és valószínűleg nem is lesz, még akkor sem, ha szándékai megvalósulnak, de nem fognak.
Nem fognak, mert olyan játszmába kezdett, amiből nem jöhet ki jól. Hiába a médiabirodalom, ennek a birodalomnak a fogyasztói és munkásai is éppen a mostanra ellenséggé vált egykori barát tisztelete, időnként imádata miatt fogyasztják és állítják elő a tartalmakat.
Kis Lajosból nem lesz Louis le Grand, csupán a mór szerepe jut neki, s miután már megtette a kötelességét, akár mehet is. Ezt a szerepet tévesztette el és nem akart önként menni, hát most elküldik. Ha okos, akkor belenyugszik és összeharácsolt vagyonával eltűnik valami egzotikus országba, hátrahagyva a terepet az új móroknak. Ha nem, akkor rá fog jönni, hogy a névrokonság még nem egyenlő a sorsazonossággal.
Új idők jönnek, részben új szereplők, mert ami eddig volt, az ebben a formában tovább nem mehet. Az ilyen felismeréseknek mindig megvannak az áldozatai, már ha áldozatnak lehet nevezni olyan valakit, aki milliárdokkal sétálhat el büntetlenül.
A sors és az idő kerekei néha furcsán forognak, elég egy apró hiba, mint mondjuk egy át nem gondolt netadó javaslat, és minden borul, vagy majdnem minden.
Most újra kell építeni egy csomó dolgot, ebbe az újjáépített rendszerbe ambiciózus Lajosunk már nem fér bele. Eljárt felette az idő vas foga vagy mi.
Lehet, egy utolsó zsíros közmegbízástól megvigasztalódik, de lehet, már nem akarja vigasztalni senki. A Magyar Nemzet hétvégi melléklete oly módon elérdektelenedett, hogy jó ideje már azt sem olvasom, talán említettem is valamikor. Szóval a Kis országunk kis Lajosának kis birodalma mehet a levesbe, ha már ilyen közhelymondásokkal operálok ebben az írásban.
Ha okos, akkor belenyugszik és összeharácsolt vagyonával eltűnik valami egzotikus országba, hátrahagyva a terepet az új móroknak. Ha nem, akkor rá fog jönni, hogy a névrokonság még nem egyenlő a sorsazonossággal.
Milyen lesz a Lajos utáni Magyarország? Nos erről szerencsére vannak biztos információim, amiket most megosztok az olvasókkal.
Az utak nem lesznek jobbak, az egészségügy ugyanolyan botrányosan rossz lesz, mint Lajos idejében, az oktatás sem lép előre semmit, marad egy semmire nem használható réteg, a maga összes szociális és társadalmi problémájával, marad a magas államadósság, az ellenzék is éppen olyan béna lesz, mint ahogy az utóbbi időben megszoktuk. Összefoglalva úgy megy el Lajos, mintha itt se lett volna. Mi pedig ne sajnáljuk tőle azt a néhány milliárd forintot, ami a cirka 25 000 milliárd forintnyi államadósságból nála maradt, és nyugodjunk meg, akad még bőven, aki hajlandó államnak álmodni magát, s aztán dicstelenül távozni, ha azt dobja a gép.
A show folytatódik, itt élnünk, halnunk kell.