Egy régi kép mai szemmel
Mindenkinek vannak régi képei. Általában a fiók mélyén lapulnak, vagy egy dobozban a szekrény tetején. Aztán néha elővesszük, és rácsodálkozunk, hogy ilyen is volt. Elfelejtett emlékeket ébresztenek bennünk, elfelejtett mosolyokat, hangulatokat idéznek fel. Aztán visszatesszük őket a dobozba, fiókba, szekrény mélyére, és éljük tovább a mindennapjainkat.
Néha valakinek a kincsesládájából előkerül egy régi, megfakult fénykép. Először csak nézzük, - szórakozóhely, sokat jártunk oda, emberek is vannak rajta -, aztán felfedezzük, hogy mi is ott vagyunk, és jobban megnézzük a többieket is. Sorra ismerjük fel az arcokat, és jut eszünkbe a régmúlt idő, ami akkor volt… Sok-sok évvel ezelőtt…
Persze ez az élmény már teljesen más, mint ahogy a világ is más, ami körülvesz minket… De kicsit visszatér a múlt. És jólesik. Néha kell. Erőt ad a továbblépéshez.
Eltűnődünk, hogy pontosan mikor is lehetett a pillanat, amit megörökített. Húsz éve, nem, inkább harminc… Hogy múlik az idő! Eszünkbe jut, mennyit jártunk ott…
„Ide beültünk, és fél óra alatt találkoztunk mindenkivel, akivel csak akartunk.” – az egyik képen szereplő gondolata. Így igaz! Akkoriban így működött a társasági élet.
Eszünkbe jutnak az emberek, akikkel ott találkozni lehetett. Felidézzük magunkban őket, és fájó szívvel gondolunk azokra, akiket már soha nem láthatunk viszont. A többieket is milyen régen láttuk már. A sors szétdobált bennünket a világ minden tájára. De előkerül egy régi kép, és felelevenedik a múlt egy picike része…
A kép az interneten kering, lassan mindenki megtalálja magát rajta. Hozzászólunk, beszélgetünk, majdnem úgy, mint akkor, amikor a kép készült. Persze ez az élmény már teljesen más, mint ahogy a világ is más, ami körülvesz minket… De kicsit visszatér a múlt. És jólesik. Néha kell. Erőt ad a továbblépéshez.
Az új képekből is egyszer régi képek lesznek. Néhanapján előkerülnek, és akkor majd nézzük, nagyokat nevetünk, hogy milyenek voltunk, majd kicsit eltűnődünk a múló időn, felelevenítjük a szép emlékeinket, azután pedig továbbéljük az életet ott, ahol éppen tartunk benne…