Tökfödő
Nor-coc sapkám hona Svájc
viseli Svarc, hordja Vájsz
József Attila
Csodálom, hogy egyetlen banknak sem jutott eszébe, hogy a frank hitellel agyon szívatott ügyfeleknek legalább egy svájcisapkát ajándékozzon. Pedig marketingértéke bizonyosan lett volna és a híd alá költözéskor is jól jöhet egy sapka a zordabb időkre.
Sajnos ez sokak számára nem vicc, hanem éles valóság, de miért is? Miért érdekel minket egy olyan ország valutája, amellyel kereskedelmi forgalmunk alig 2%-át bonyolítjuk? Csupán azért, mert valamikor néhány nagyokos úgy gondolta, nincs is annál jobb, mint svájci frank alapú hitelt kínálni a magyar lakosságnak. Azóta ugyan kiderült, hogy ez nem volt jó ötlet, ám a nagyokosok most a kisokosokra, vagyis a hitelfelvevőkre mutogatnak, miszerint nem volt kötelező felvenni, ám azt nem teszik hozzá, hogy ilyen hitelt kínálni sem volt kötelező.
Érdekes, ha egy autógyár hibázik, akkor akár olyan hiba miatt is millió szám képes visszahívni autókat, vagy akár lecserélni is, amely hiba lehet, hogy soha, vagy csak elvétve okozhat veszélyt. A svájci és egyéb valuta hitel ebben megegyezik a visszahívott autókkal, vagyis hibás termék. Az autógyártó sem mondja a kuncsaftnak, hogy lúzerkám, minek vetted meg, hanem visszahív és költséget nem kímélve javít.
Nem tudom, sikerül-e valaha is visszatuszkolni a palackba ezt a nem kívánatos szellemet, de láthatólag, amennyiben nem, akkor a világunkat a nem is létező dolgok taszítják a pusztulásba.
Most vannak, akik ájuldoznak a kormány bölcsességén, hogy még a nagy bumm előtt behúzta a valutahitel-féket. Én ettől nem vagyok elájulva, mert ez a mostani intézkedés sem egyenlő a hibás termék javításával, csupán részleges kármentés és erre is öt évig készültek.
Azt is látom, hallom, amint sokan elkezdik mondani a mantrát, minek vették fel, ám arra nem gondolnak, hogy ez a banki csel ezermilliárd forintokat vont ki a magyar gazdaságból, mert a többletterhek nem jelentek meg vásárlóerőként, nem mozgatták a gazdaságot, csupán holt tőkét képezve elszivárogtak egy teljesen irreális valutaértékelési rendszer repedéseiben.
Ma a világ az ígéretpénzek és a spekuláció markában vergődik. A legnagyobb hasznok a nem létező dolgokkal, vagyis az ígéretekkel való kereskedésben képződnek, szintén ígéretek formájában. Nem tudom, sikerül-e valaha is visszatuszkolni a palackba ezt a nem kívánatos szellemet, de láthatólag, amennyiben nem, akkor a világunkat a nem is létező dolgok taszítják a pusztulásba.
Lehet, megérjük a napot, amikor svájcisapkát cserélünk bablevesre egy nem működő mobil átjátszó tövében, aztán odébb a pottyantós wc-ben tűnődve válogatjuk, hogy melyik cég részvényével fejezzük be aznapi legfontosabb dolgunkat.