Határvonal
Gyakorlatilag annak is határt szeretnénk szabni, azt is keretek közé szeretnénk szorítani, amit igazából nem is lehet. "Határtalan" volta talán csak az érzéseknek van. Nincs hozzá mérőszalag, mérőrúd, így hogy is lehet azt gondolni, hogy határt szabhatunk nekik. De próbálunk...
Mindig is szerettem a földrajzot, órákig kuksoltam atlaszok és történelmi térképek felett, és megelevenedni láttam magát a történelmet, magát a természetet. Utaztam téren és időn át, korok és királyok, forradalmak és nagy árulások látója lehettem.
Felnőtt fejjel gondoltam végig, hogy mit egykor fantáziám láttatott, azt ki rajzolta oda? A győztes, a vesztes nem rajzolhatott térképet, nem húzhatott határvonalat, csak elfogadhatta, mit rá mértek. Aztán generációk sora után veszett maga az igazság a homályba. Csak egy érdekesség, hogy a déli harangszót a nándorfehérvári diadalnak tudják be az emberek, pedig jóval előtte kondultak már meg a harangok délben. Ki az okra kíváncsi, járjon utána.
Mikor utazunk, furcsa érzés átlépni egy határt, vagy épp megállni rajta, a "senki földjén". Valahogy azt gondoljuk, hogy ott más a levegő, ott mások az emberek. Igen, más, de mégis ugyanaz. Lehet, más nyelvet beszélnek, más időjárás van, más vallás, de ott is a víz az víz, ott is sírnak, és nevetnek.
Kit érdekelnek a határok? Csak vonalak...
Mesterséges határvonal, és ilyenkor kicsit irigylem az állatokat, mert nekik ilyenre nincs szükségük, magukat nem szorítják határok közé, csak maga az élet szabta határok azok, amikre figyelniük kell.
Határvonal. Azt jelenti eddig, és ne tovább. Annyira rabja lett ennek a humanoid, hogy ezt alkalmazza a gondolataiban, érzéseiben, reményeiben és hitében is. Rosszul. Igazából az embereknek szabnak határokat azzal, hogy tanítják őket, mert nemcsak a tudást adják át, hanem a gondolati sémákat és képleteket. Megyünk a többi után, akár egy úton, és valahogy alig akad, aki hajlandó lelépni a mások által követett útról.
Őket becsülöm, az új utak felfedezőit, azokat, kiket nem érdekelnek a határok, ők átlépik őket. Kinevetik és magukban nem új határokat és dolgokat fedeznek fel, hanem egyszerűen azt, hogy NINCS HATÁR. A határvonalunk magunknak mi magunk vagyunk.
Szeretni, gondolkozni és élni úgy kell, hogy bár tudod, hogy húztak határt, mégis úgy tekintesz rá csak, mint egy kiindulópontra és nem sorompóra. Szeretni nem lehet félig, immel-ámmal, "majdhaőis" alapon. A gondolatok szárnyalnak,észre sem véve a határokat, hisz mennyi új születne, ha a gondolkozók és felfedezők nem pont a határokat feszegetnék?
Élni, élni határtalanul kell, bár kiszabott az idő, bár véges az ittlét, de minden nap csak akkor hozhat boldogságot, ha elhisszük végre azt is, hogy örökké tart.
Kit érdekelnek a határok? Csak vonalak...