Én is Charlie vagyok, és persze nagy tuskó
A két héttel ezelőtti terrorsorozat kapcsán rengetegen, köztük én is elítéltem az erőszakot, a terrorizmust. Azonban már akkor is megfogalmazódott bennem pár gondolat, amit a helyszűke és a gyász tisztelete okán most pótolok.
Akiket érdekel a téma, azok bizonyára megismerkedtek már a Charlie Hebdo munkásságával, aztán ízlés és meggyőződés alapján, a felháborodástól az éljenzésig terjedő reakcióval konstatálhatták a lap működését.
Magam egyszerűen ízléstelennek tartom a lapot és kicsit sajnálom is őket, hogy faragatlanságuk és vallásos áhítattal felérő ateizmussal vívott harcuk ilyen tragédiába torkollt. Ha megnézzük egy hazai vetületét a témának, akkor láthatjuk, hogy például a szintén sok vitát kiváltott Apokrif, Petri György verse a maga húsz kurta sorában több humort, szellemességet tartalmaz, mint a Hebdo egy-egy száma. Mert remek dolog a vallásgyalázás, ám azt a művelői többnyire elfelejtik, hogy a vallások hozták létre, generálták az emberiség kulturális kincseinek jelentős részét. Ma a világ különböző részein látható turista attrakciók többsége valamilyen vallás révén jött létre. Nem tudom, olvasták-e például Az emlékezés rózsakertjét, mely ékes példája annak, hogy az iszlám mint vallás nem csak harcos, hanem filozofikus is tud lenni.
Ha már ateizmus, akkor itt azt is hozzátehetjük, hogy a világ megismerése kapcsán a modern tudomány is csak tapogatózik sok esetben. A világ keletkezésének és létének magyarázata ma még nincs meg véglegesen, s a meglévő töredékek egy része is inkább valamiféle hiten, vagy megérzésen, mint bizonyított tényeken alapul.
Mivel a fenti teista-ateista vitát eldönteni sem tisztem, sem megfelelő tudásom nincsen, inkább az alcímben megfogalmazott szólásszabadság témájával folytatom. Ez legalább olyan vitatott és sokszálú, mint a fenti. Magam azt gondolom, hogy a Hebdo-féle karikatúrák megjelenése szabad kell, hogy legyen és annak tiltása vagy ilyen drasztikus eszközökkel történő megregulázása elítélendő. Van egy bizonyos szubkultúra, amelynek ez igénye és saját - amúgy bizonytalan - önbecsülését csak az ilyen felvilágosultságot mímelő altesti humor révén tudja megerősíteni.
Ám, ha arra gondolunk, hogy szólásszabadság, akkor azt is tudnunk kell, hogy ezt azért a Hebdo hazájában is korlátozzák, ott sem lehet mindent. Mint ahogyan máshol sem, például nálunk egy általam megnevezni nem akart portál több cikkét is betiltották, miközben más portálok nyugodtan trágárkodhattak a szent előbőrrel. Magam részéről azt gondolom, mondjon mindenki, amit akar, tagadja a holokausztot vagy éppen a gravitációt, esetleg azt, hogy a pápának és a DK elnökének is ugyanaz a keresztneve. Akiknek tetszik, azok olvassák, éltessék, akinek nem, azok meg kerüljék el nagy ívben.
Miért ne állíthatna bárki a tényekkel, a közmegegyezéssel, vagy éppen a tudomány aktuális állásával nem egyezőt? A szólásszabadság azt jelenti, hogy nem lövünk le, nem robbantunk fel és nem is börtönzünk be senkit, csak azért mert mást mond, gondol a világról, mint mi.
Az emlékezés rózsakertjét nagy valószínűséggel sem a Charlie Hebdo munkatársai, sem a gyilkosaik nem olvasták, mint ahogyan bizonyosan nem olvastak eleget, sem szépirodalmi, sem vallási könyveket a témában. Bumburnyákok harca volt ez gépfegyverrel a tollak ellen. Egyelőre a tollas bunkók látszanak győztesnek, megtámogatva persze némi tollbarát gépfegyverrel.
Ha az eszközök nem rendelkeznének a cél természetével, nem vezetnének el hozzá.
Ezt egy hindu bölcs, Ramana Maharsi mondta, és ezen a két oldal hívei elgondolkodhatnának.
Vajon a céljuk, már ha van ilyen, megegyezik-e természetében az alkalmazott eszközökkel? Magyarán fel lehet-e venni a harcot a vallási dogmák ellen gúnyrajzokkal, illetve, meg lehet-e szerettetni az igaz hitet gépfegyverekkel? A válasz a kérdésben rejlik: nem, mert a cél, és az eszköz természetében különböző.
Az emlékezés rózsakertje arról is ír, hogy csak azt láthatjuk meg a másikban, ami bennünk is megvan, igaz ez jóra, rosszra egyaránt, vagyis az önvizsgálat többet érhet mások bírálatánál. Nehéz tanítások ezek, de százszor többet érnek, mint az idétlen rajzok Mohamedről.
