Hepiendkergetők
Mindig, mindenki szereti a hepiendet. Teljesen mindegy, hogy ez a filmvászonról köszön le nekünk, avagy a való életben látunk ilyet. A mosoly sohasem lesz önfeledt, mert mindenki tudja azt is, hogy az életben túl sok dolog nem ezzel végződik. Keserű tapasztalatok vannak mindenkinek e téren a saját polcán.
Épp ezért kéne tényleg örülni annak, ha van, aminek lehet örülni. Annyi negatív hírrel bombáznak minket, és mi jó, elveszíti az értékét. Nem csak erőszakhullám van e planétán, történik annyi jó dolog is, mire érdemes lenne figyelni.
Élni, és élni hagyni.
Ha ezt mindenki betartaná...
Igenis lehet minek örülni, ráadásul kell is, mert ha mindig mindenben csak a rosszat látjuk meg, minek is élni? Ehhez nem a bolond optimizmusa kell, csak egy kicsit másképp is kellene nézni saját magunk. Mert Mindenkinek megvan a saját hepiendje, persze ez nem fog sült galambként rekedni, nagyon ritkán történik meg, hogy csak úgy, és ripsz-ropsz az ölünkbe hullik. Na, az tényleg filmbe illő. A saját hepiendünkért meg kell dolgozni, tenni kell érte minden áldott nap. Az pedig, hogy ez milyen hepiend lesz, nem is olyan fontos.
Lehet egy sokat küzdött ember sikere, hogy lentről érkezve eléri azt, amit egy életen keresztül megálmodott, lehet egy olyan kapcsolat, miben csak reménykedő gondolatai bíztak sokáig. Mindegy.
Mindig eszembe jut, mikor egy film végén látom, vajon hogy folytatódik tovább? Élnek mesebeli boldogan, míg meg nem halnak? A "Happyend" után jön a Happynew"? Mert mindig, minden történetnek van folytatása, hogy ez mennyire lesz boldog, a történet szereplőin, életünkben pedig rajtunk múlik.
Történeteink pedig egymásba fonódva nem "vég és kezdet", hanem a folyamatos jót jelentik.
Igazából a hepiend utáni jót kéne megőrizni, és megtartani gyakorlatilag mindenáron. Nem elég elérni a sikert, megőrizni a helyzetet. Nem elég megtalálni azt, kivel tényleg érdemes egy életet leélni.
Megőrizni, na itt az igazi kihívás. A szürke hétköznapokban, az egyszerű napokon hepiendet varázsolni.
Igen, biztos lesznek olyan napok, hetek és hónapok is, sőt, évek, mikor nem fog jelen lenni. Ekkor kell valami furcsát tenni, el kell képzelni. Nem álmodozni, elképzelni. A különbség hatalmas, mert amit el tudok képzelni, miben én vagyok a főszereplő, az olyan más. Jobb, jobban motivál abban, hogy kitartsak akkor is, mikor rossz.
Amolyan "azértsemadomfel" érzést tud adni. A régi öregek mondása szerint:
Amennyit megy fel a kerék, annyit megy le is.
Ha meg mi épp lent vagyunk, akkor felfelé fog menni. Csak nekünk kell megmozdítani azt a kereket. Nem?