Ha hiszel benne, jön az Angyalka
Tegnap barátnőm látogatott el hozzánk, és amíg én a konyhában kávét készítettem, hallottam, hogy jókedvűen beszélget gyermekeimmel. Fő téma természetesen a karácsony volt, lányom sorra mutatta a saját készítésű díszeit, az iskolai ajándékokat, még az ünnepi Hópihe-versét is elszavalta.
A vendégség után az este a szokott módon zajlott, először Öcsit altattam, majd Nagylánykámat Rumini soron következő kalandjával igyekeztem álomba simogatni. De az álom csak nem jött.
Forgolódott, helyezkedett, sóhajtozott, majd egyszer csak felült.
„Anya! Adri megkérdezte, hogy összeírtam-e anyának, hogy mit kérek karácsonyra?”
Őszintén szólva, annyira fáradt voltam, hogy először nem esett le a tantusz, csak visszakérdeztem:
„És mit mondtál, mit kérsz?”
„Anya, én nem mondtam semmit. Hozzánk az Angyalka hozza az ajándékokat, nem?”
Ezek a mi csodáink, a mi ajándékaink, öleljük magunkhoz, és tartsuk meg, amíg lehet!
Percekig beszélgettünk még, igyekeztem nem magyarázkodni, hanem további hitet adni, hogy megtarthassuk a csodát. Hiszen amíg hiszünk, addig a fogtündér, a télapó és az Angyalka is eljön hozzánk. Bár minden évben gyűjtünk adományt, és azt is látják gyermekeim, hogy a télapó, akinek énekelünk, csak álszakállt visel, mégis örülök annak, hogy a varázslat még nem illant el.
Az ajándékok tökéletes elrejtése, az éjszakai zörgős, nevetős csomagolások, a virágnyelven történő telefonbeszélgetések, és a tegnapihoz hasonló kérdésekre való megfelelések nekünk, szülőknek is olyan pillanatokat szereznek, amelyektől nagyon furcsa lesz egyszer majd megválni.
Ezek a mi csodáink, a mi ajándékaink, öleljük magunkhoz, és tartsuk meg, amíg lehet!
Szép karácsonyt kívánok Nektek!