Horthy-konferencia a budai Várban
Múlt pénteken a Veritas Történetkutató Intézet szervezésében konferenciát tartottak Horthy Miklós kormányzó tevékenységéről és időszakáról. Talán érdemes a záró előadó egy szó szerinti „szem-pont”-ját idézni.
Ha jobb szememmel nézem, mást látok, mintha csak a bal szememmel nézném. Én azonban szeretem a dolgokat két szemmel, sztereóban látni.
No, ez a konferencia nem dicsérte Horthyt, hanem valóban több szempontból elemezte azt az időszakot.
Boross Péter volt miniszterelnök lendülettel és papír nélkül számolt be fiatalkori emlékeiről. Ő, az erdész fia, 10 éves kora után katonatanonc, családjában élte meg a helyi közéletet. Az erdész, a helyi orvos, a tanító, s persze a kereskedők összejáró, összetartozó társaság volt. És a Gottlieb család 1940, tehát a zsidótörvények után is természetes vendége a Boross családnak. Boross Péter, mint mesélte, tudott bizonyos szélsőséges körök antiszemitizmusáról, csak éppen személyes berkeiben nem észlelte azt.
Példaként említette, hogy Kaposváron a Tiszti Kaszinóban rendszeresen összejöttek a volt és akkori tisztek. A zsidó törvények után a zsidó tisztek nem jelentek meg. Erre a Kaszinóból párosával – minek az akkori katonatörvények szerint komoly jelentősége volt – a találkozó résztvevői a zsidó volt tisztek lakására mentek, behívva őket a tiszti találkozóra.
Boross Péter volt miniszterelnök előadása zárásaként utalt arra, hogy az általa megélt időszak valószínűleg egy más világról szól, mint amit a napjainkban sokak által hirdetett történelemkép mutat. Így jelezte finoman, milyen hamis módon mutatták be évtizedeken át Horthyt és korát. Érezhetően megilletődve mondta el, hogy Horthy kenderesi birtokán történt újratemetésére két amerikai zsidó szervezet is koszorút küldött „A hálás zsidóság” nevében. Ezek ma is a kriptában láthatóak.
Az egész konferencia érezhetően a politikamentes valóságkeresés jegyében zajlott. Törökkoppány szülöttje, Szakály Sándor prof. főigazgató második előadóként „Katona és/vagy politikus” címmel mutatta be Horthy személyét, élettörténetét. Igen jó volt a címválasztás. Horthy katonaként, pontosabban tengerészként különleges karriert futott be, nemcsak hősként tisztelték, de még ellenfeleinek is nagyrabecsülését bírta. A tengerészként elérhető legmagasabb rangig jutott, a monarchia ellentengernagyává nevezték ki, majd Ferencz József császár (és magyar király) szárnysegédje lett.
Ő, aki katonaként mindig igyekezett politikamentesen szolgálni, az első világháború után a politika fősodrába került.
Ő, aki katonaként mindig igyekezett politikamentesen szolgálni, az első világháború után a politika fősodrába került. Rövid ideig hadügyminiszter, majd pedig a hadsereg fővezére. Ebben a nemzet megsemmisülésével fenyegető időszakban kiemelkedő fontosságú volt a katonaságon és általában a hazán belüli tekintélye, és bírta a győztes hatalmak katonai és politikai vezetőinek elismerését is. Kormányzóvá választását még gróf Apponyi Albert is messzemenően támogatta, tehát az, aki maga is szóba jött erre a pozícióra.
Horthy hatalmas lendülettel fogott az ország újjáépítésébe, igyekezett azonban a napi politikai feladatokat a mindenkori kormányokra bízni, ő csupán nagy stratégiai döntésekbe szólt bele. Szakály Sándor zárásként kiemelte, hogy a II. világháborút lezáró nürnbergi per tárgyalására ugyan Horthyt tanúként beidézték, de senkiben fel sem merült perbe fogása. Rákosiék moszkvai útján még maga Sztálin is ragaszkodott ehhez.
„Korszakokon átívelő élet. Apponyi Albert gróf” címmel Anka László tartott előadást egy életút történései alapján mintegy keretbe foglalva a kiegyezéstől az első világháború végégig és a nemzet újjáépítésének kezdetéig tartó korszakot, beleértve a trianoni tárgyalásokat.
| A maszlagról |
|
Napokig gondolkodván e konferencián, bizony, kemény kérdés számomra, micsoda maszlaggal etették e nemzetet sok évtizeden keresztül (először a hitlerizmus kevés, de durva hazai csatlósai, aztán Sztálin és utódai megélhetési talpnyalói.) Tudják, a maszlag egy tudatmódosító szer. A nácizmus és a kommunizmus nem kevésbé. Ideje kijönni a bódulatból és tisztán látni a világot. Bár maszlag ma is bőven árad a világból, s idehaza is még burjánzik. Valószínűleg jobban, mint a parlagfű. |
Ezek után 3 egybefűződő előadás mutatta be azt a folyamatot, hogy a szinte életképtelenné vált „csonka Magyarországból” hogyan építették fel Európa egyik legfejlődőképesebb államát, majd hogyan próbált ez a nemzet a világpolitika kényszerpályáján fennmaradni. Kádár Béla professzor igen precízen, de szinte „olvasmányosan” mutatta be, hogyan kellett az ország gazdaságszerkezetét átalakítani, új piacokat keresni, új termékszerkezetet kialakítani. (Bizony, sok minden összecsengett az utóbbi évek hazai trendjeivel).
A „magyar kultúrpolitika fő irányai” már nem ismeretlenek a hazai olvasóközönség előtt. Klebelsberg neve ismerten cseng, és sokan tudják jól kidolgozott elveinek hatását. Általa utódjául kiválasztott Hóman Bálint tevékenysége már kevéssé ismert, de veretes folytatása elődje munkájának. Szomorú zárása sorsának, hogy őt a váci börtönben a kommunisták szó szerint elpusztították. De a magyar kultúrát e két ember két évtized alatt a sínylődésből Kelet-Közép-Európa egyik legképzettebb nemzetévé tette.
Sáringer János „A magyar külpolitika és diplomácia a két világháború között. Lehetőségek és korlátok” c. előadása végre kihasználta annak lehetőségét, hogy Magyarország cselekvési lehetőségeit az európai és világpolitika feszültségterében helyezze el. Igen elkötelezetten hallgattam, saját személyes érintettségem okán is. Nagyapám, Walko Lajos a Bethlen-kormány idején külügyminiszter volt, Weiss Fülöp apósa, tehát dédapám pedig a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank elnök-vezérigazgatója. Kettőjüknek meghatározó szerepe volt a trianoni elzártság feltörésében. Érdekes más szájából hallani azokat az időket, melyet az ember saját családtörténetéből valamennyire ismer.
És érdekes volt összehasonlítani Boross Péter szubjektív felvezetésű, de annál objektívebben előadott élménybeszámolóját, az időben már más generációhoz tartozó történészek tényadatait hallgatni, összevetve az „oral history”, a szájról szájra döntően a családon belül terjedő történetekkel és szellemiséggel.
Jelenthetem, ez a három kép egybeesett. Még azzal is, hogy a hallgatóság között több zsidó származású közszereplőt ismerhettem fel. A konferencia hallgatósága valamennyire leképezte a két világháború közti elit értelmiséget.
Hát, Törökkoppány jó történészt nevelt!