A fő, hogy ne legyen nyugalom

Elemében van a balliberális média. Meggyőződésük, hogy megindult a Fidesz-rendszer bomlása, és csak idő kérdése, hogy mikor bukik meg a kormány. Tévednek. Attól, hogy a három választási pofon miatt óriásit csalódottak közül néhány ezer ember jobb híján tüntetésekre vonul, és ennek jelentőségét felpumpálják, még messze nincs Magyarországon kormányváltó hangulat.

demokrácia

A 2015-2018-as évek – tüntetések ide vagy oda – nem a kormány megrendülését, hanem az Orbán-kormány megerősödést fogják hozni. Mert – kevés kivétellel – minden úgy alakul, ahogy azt a Fidesz a választóinak megígérte. Nézzük csak a legfontosabbakat: a gazdaság folyamatosan erősödik, az Európai Unióból bejövő pénzek vállalkozásokba való visszaforgatása erősíteni fogja a beruházásokat, a munkanélküliség folyamatosan csökken, a mezőgazdasági reformok már most sikeresek, szélesebb lett a közteherviselés, a rezsicsökkentés folytatódik, a devizahitelek család-megroppantó terhei jövőre eltűnnek, a szociális politika egyre többet tesz a szegénység leküzdéséért, az új közigazgatási struktúra, a közoktatási szisztéma máris érzékelhető eredményeket  mutatnak – és így tovább.

Valójában a demokrácia-szólamokon kívül semmiféle komolyabb támadási felülete nincs a tüntetőknek. Az elkövetkező négy évben pedig egyre kevesebb lesz. Ha a megmozdulások folytatódnak, maximum annyit fognak elérni, hogy valamelyest csökkenni fog a Fidesz támogatottsága. Ez belátható időn belül nem lesz akkora, ami megroppanthatná a mostani kormányt. Arról nem is beszélve, hogy az emberek nyugalmat akarnak. A Fidesz törzsszavazói pedig hűségesek és kitartóak. Soha nem fognak egy baloldali alakulatra szavazni. Sem a régiekre, sem valami újonnan alakultra. Ellenkezőleg: az ingadozók is vissza fognak térni az eredmények láttán. Ez pedig 2018-ban elég lesz arra, hogy a Fidesz-KDNP többségi kormányt tudjon alakítani.

A külső beavatkozások, de a belső tüntetősdi is csak azt fogják hozni, hogy a polgári oldal még szorosabban összezár.

És még valami. A tüntetések kirobbantó oka – a visszavont internetadó mellett – az amerikai korrupciós vád, és az ahhoz kapcsolódó sok-sok egyéb, a demokratikusan megválasztott magyar kormányra és vezetőjére áradó hazug külföldi szó- és médiaözön. Mindenki egyetért abban, hogy ez a bankokra, multikra kiterjesztett magyar közteherviselési kormánypolitika büntetése. És a függetlenedni kívánó energiapolitikánk elleni külföldi harc. Orbán Viktor egyenesen fogalmazott: ma a nemzeti függetlenségünk áll támadás alatt. Ezt pedig a magyar ember sohasem szerette.

Mindegy, melyik égtájról érkezik az elnyomó szándék, ez sem fogja elérni a célját. A külső beavatkozások, de a belső tüntetősdi is csak azt fogják hozni, hogy a polgári oldal még szorosabban összezár, és megvédi a háromszor is nagy többséggel megválasztott Fideszt, vele a kormányát.

Ezért korai az ujjongás a baloldalon és a baloldalt támogató médiában. Sokat kell még arra várniuk, hogy itt újra egy baloldali kormány alakuljon. Magyarország szerencséjére.