Megvásárolt újságírók
A szerző, Udo Ulfkotte, 17 évig volt a lap vezető – főként külpolitikai témákkal foglalkozó – munkatársa. Jó lenne, ha ezt a könyvet minden magyar újságolvasó, tévét néző, rádiót hallgató ember kezébe vehetné.
Ulfkotte pontosan leírja, hogy hogyan és kik manipulálják a világ vezető lapjait, lapszerkesztőit, újságíróit. Idézi az egyik jegyzetírót is, akinek már évekkel ezelőtt az volt a véleménye, hogy a nyugati sajtószabadság nem más, mint 200 gazdag ember szabadsága, akik közlik a lapokkal, televíziókkal és rádióadókkal, hogy mit, mikor és kinek kell megírnia, sugároznia. Ma ez a szám jelentősen leszűkült például Németországban. Néhány politikusból és nagyhatalmú menedzserből áll szerintük ez a kör.
Mindez arról a politikai támadássorozatról, európai és magyar sajtóössztűzről jutott eszembe, amelyik évek óta folyik az Orbán-kormány ellen. Különösen most, az egy év alatt megnyert, illetve elvesztett három választás után élesedett ki mindez újra. Az új, amerikai korrupciós vádak árnyékában szinte elsikkadt az a szomorú tény, hogy az Európai Parlament immáron harmadszor tűzte napirendre Magyarország helyzetét.
Nem is olyan nehéz elképzelni, hogy a Magyarországról tudósító néhány média nem is csak úgy magától találja ki az amúgy a valóságtól mérföldes távolságra álló híradásait.
A kezdeményezők között magyar képviselők is ülnek. Magyarok, akik nemcsak, hogy nem tiltakoztak a napirend ellen, hanem éllovasai is voltak az ország meghurcolásának. Nincsenek sokan, könnyedén felsorolhatjuk a nevüket: Újhelyi István és Szanyi Tibor szocialisták, Molnár Csaba és Niedermüller Péter DK-sok, Jávor Benedek Együtt-PM-es voltak azok, akik így képviselik Magyarországot az Európai Unióban. Semmi nem változott a Göncz Kinga-i, Gurmai Zita-i, Bokros Lajos-i társaság óta. Utódaik méltók hozzájuk.
Lelkük rajta, mondanánk, ha nem birizgálná az embert az a balliberális rácsodálkozás a kérdezőre, miszerint „csak nem gondoljuk, hogy a magyar balliberális politikusok, újságírók képesek elérni, hogy Európa vagy az USA ennyire Magyarország ellen forduljon?” Azt hiszem, hogy ennek ellenére sokan válaszoljuk azt, hogy de igen, gondoljuk. A nemzetközi baloldal és médiájuk hallgat magyar kollégáikra. Különben elképzelhetetlen lenne az az összehangoltság, az a szinte szóról-szóra ismétlődő kommentár, jegyzet, ami a tényeket totálisan mellőzve, Magyarországról megjelenik, elhangzik.
Igen, az Orbán-kormány közteherviselési politikája nem nagyon tetszik a világnak. Különösen nem néhány nyugati nagyvállalat, bank vezetőjének. Ha igaz, amit Udo Ulfkotte a könyvében leírt, talán nem is olyan nehéz elképzelni, hogy a Magyarországról tudósító néhány média nem is csak úgy magától találja ki az amúgy a valóságtól mérföldes távolságra álló híradásait. Hogy ehhez kitől és mennyi magyar segítséget kapnak, arról csak találgathatunk. Találgatni pedig nem illő dolog.
