Betakarítva

Megjött az első "berregős" hónap. Szeptember. Iskolások hada koptatja a padokat, a Nyár idén elszállt, majd jövőre jön ismét csak el. Szabadságukról hazatérő emberek állnak ismét csatasorba. Az ősz valahogy a sárguló levelekkel azt jelzi, hogy újabb ciklust zártunk le, és mindenki kicsit elgondolkozik, hogy vajon ebben az éven a szilveszteri fogadkozásaihoz képest épp hol is tart. Milyen tervei és céljai váltak valóra, vagy vesztek el az őszi ködben.

Nemcsak a gabonát, a gyümölcsöket, hanem valahogy a gondolatainkat is betakarítjuk, summázzuk nyereségeink és veszteségeink. Mi az, mit elértünk. No, nem a negyedéves tervekre gondolok, hanem családunk, érzéseink és végső soron önmagunk értékelése történik. Kétharmada az évnek elszállt, és arra gondolunk, hány ember érintettünk meg, mennyi hagyott faképnél, mennyi fogja még most is kezünk. Kik azok, akik már nincsenek közöttünk és kik azok, akik ebben a cikusban léptek így, vagy úgy életünkbe.

Napok óta egy tücsök jár és járt az eszemben. Egész nyáron húzta nekem a talpalávalót, vígan hirdetve a nyári esték hagulatát. Már nem szól, már nem ciripel. Az járt a fejemben, hogy "Ő" hogyan summázza a nyarat, ki figyelt rá és ki az, aki meg sem hallotta. Talált társat, céljait elérte? Vagy netán csak eltelt neki is a Nyár, történések és szép élmények nélkül? Búcsúzott-e tőle valaki, gondolt és figyeltek rá?

Őszi tücsök

Őszi tücsökként már hideg harmat lep el,
Szeptember hegedűmre hideg dért lehel.
Dalom messze szállt a sok nyári éjszakán,
Sírva kesergek én szívem éltető évszakán.
Sok ezer szerelmes csókolt dalos zörejemre,
De egy se lehelt csókot könnyező szememre.
Én reménykedve húztam el szívsanzonom,
Lelkem szép dalát ciripelve fantomlantomon.
Hűvös hajnal ébreszt, vacog már ajkam széle,
De vacog lelkem is már, veszik el fitos arcéle.
Nyár volt, éltem és én csak néked hegedültem,
Mígnem kudarc jégfagyos markába nem kerültem.
Még most utoljára elzengem bajom és dalom,
Tücsöknyi sírom fölött vajon áll-e sokadalom.

Tudnuk kell összegezni, valahogy leülepíteni a történéseket, és kiemelni magunknak azokat az eseményeket, amelyek számunkra lettek fontosak. Én is ezt teszem, és néha el is csodálkozom, hogy mennyi embert ismertem meg, ugyanúgy csodálkozom a "távozókon" is. Mert én nem változtam meg, ugyanaz vagyok, csak fejlődöm. Ez pedig így van rendjén.

Valahogy azt kéne elérni, hogy ami rossz volt, ami fájt, ne felejtjsük, de tanulva belőlük, rejtsük el valahova magunkban. Olyan helyre, ahol nem látjuk, de tudunk róla. Ami pedig jó volt, rakjuk szem elé, ahol mindennap rá tudunk pillantani, és ebből építkezve haladjunk az év vége felé. A rossz csak tapasztalatot fog nyújtani, viszont a jövőnk építőkövei a pozitív eredményeinkből fog csak összállni. Mert lehet, hogy a tücsöknek véget ért a Nyárral együtt, amire született, de nekünk még sok teendő, és sok öröm lehet a jussunk. A végső summázás még nagyon távoli, és ezévi hibáink arra várnak, hogy kijavítsuk őket, csak rajtunk áll, hogy hogyan lépkedünk utunkon tovább.

Betakarítva évünk eddigi történéseit tudunk új célokat és terveket kovácsolni, alapként tehetségünk és tudásunk felhasználva. Soha fel nem adva, mosolyogva a jón, elgondolkodva és cselekedve a rosszon.