Atomfenyegetés
Érdekes sakkjátszma a világpolitikában az ukrán-orosz konfliktus. Sajátos eszközökkel és súlyos véráldozatokkal. Kijevben a Majdan téren kezdődtek a zavargások, melyek összetűzésekké fajultak. Aztán megjelentek az orvlövészek, hol elölről, hol hátulról gyilkolva. Majd kiderült, hogy Ukrajna más részéből, részben a Krímből jöttek. A csata végül eldőlt: megbukott a korábbi választott miniszterelnök Janukovics és Moszkvába menekült. Ekkor a TV-ben megtekinthettük Janukovics hátrahagyott hatalmas házát, birtokát, 50 luxusautóját, némi bepillantást nyerhettünk az ukrán oligarchák hatalmába és gazdagságába.
Ezután káosz és hatalmi vákuum keletkezett, majd kemény viták után kiosztották a pozíciókat. Putyin nem ismerte el az új hatalmat, egyre keményebben kiállt Janukovics mögött, majd hatalmas erővel megindult a Krím elszakadásáért a harc, és jött a hirtelen népszavazás. Alig valamivel később kitörtek a harcok két Kelet-Ukrajnai megyében is. Szakadárok tömege igen jól felfegyverezve támadta meg sorra a két megye középületeit, elkergették az eredeti ukrán adminisztrációt, s kikiáltották tartományuk önállóságát.
Naivitás lenne azt gondolni, hogy mindez spontán szerveződött! Már a Majdan téri tüntetéseknél is elhangzott, hogy bizony vannak külső erők, s személyes információm, hogy Kárpátalján komoly napidíjat kínáltak az „önkénteseknek”. A donyecki szakadárok eredményessége sem azt tükrözi, hogy minden gyakorlat nélkül verődtek össze. Fegyverzetük sem kezdetleges: nehézfegyverzettel és légelhárítással is bírnak. S hogy honnan?
A Malaysia Airlines repülőjáratának lelövése sok mindent elárult. A műhold felvételeken mutatták, hogy Oroszországból jött át egy Buk légvédelmi elhárító, 8 rakétával a fedélzetén, s ebből hetet vitt vissza.
Tehát modern orosz harci egység lépte át a határt és tüzelt ukrán földről. Hogy tévedésből? Nem sokat számít! 300 emberélet, a repülésbiztonság durva semmibevétele, a kegyeletsértő bánásmód „kiakasztotta” a nyugati világot és politikusait.
Az egykor oly sokra becsült Putyin elvesztette minden becsületét. És ahelyett, hogy kiállt volna az igazsággal, hosszú ködösítés következett, s ahelyett, hogy innen visszafogta volna a szakadárokat, egyre nyíltabban támogatta őket. Orosz páncélos csoportok lépték át több helyen a határt. Ukrajna erős reguláris hadsereggel lépett fel a szakadárok ellen, számos sikert ért el, de kemény falakba ütközött. Néhány helyen a szakadárok körbefogták az ukrán katonákat, és ez a csata számukra elveszett. Putyin fegyverletételük esetére szabad elvonulást ígért. Ez meg is történt, de a fegyvertelen elvonulókat aztán két oldalról össztűz alá vették és több mint 160 ukrán katonát lemészároltak. Ennyit ért Putyin adott szava? Ez újabb súlyos hitelvesztés! A világ a balkáni háború óta igen élesen reagál a mészárlásokra!
Súlyos hidegháborús évek, s a világ gyors átrendeződése következik!
A néhány héttel ezelőtti kijevi nemzetközi megállapodást sem tartották be. Sőt újabb hadtestek jelentek meg, ezúttal Kelet-Dél-Ukrajnában, láthatóan arra törekedve, hogy a Krím és Oroszország között folyosót építsenek.
Ma már szándékait Putyin alig rejti véka alá. Bejelentette, hogy létre kell hozni Novorossziját, mely egy új ukrán föderáció autonóm, gazdaságilag független részét alkotná.
S ki hiszi azt, hogy ez – talán egy újabb népszavazás után – nem az Orosz Föderációhoz kerül? A harcokban több ezer katona esett el, s kíméletlen a harc. Putyin szájából kétszer is elhangzott az atombombával való fenyegetés. Még akkor is, ha kis hatóerejű harctéri bevetésről beszélt, Putyin átlépett egy határt, egy tabut.
Hirosima és Nagaszaki árnya máig belengi a világot. Bár ma már jó néhány atomhatalom létezik, de óvakodnak az ilyen fenyegetőzéstől, mely csak saját lejáratásukat eredményezheti.
Lech Walesa, a legendás lengyel szakszervezeti vezető, később államelnök mostani nyilatkozatában reálisnak tartja az Oroszország és a NATO közti atomháborút. Én ezt nem hiszem, de abban biztos vagyok, hogy Putyin örökre kiírta magát a világ szavahihető, megbízható és megbecsült politikai vezetői körül! Innen minden tettét gyanakvással fogják kísérni, minden szavát kétség kíséri, s jóindulat soha többé nem fogja övezni. Odahaza ma ünnepelt nemzeti hős, de a világban elvesztette presztízsét. Persze érdekből tárgyalni fognak vele, de aligha lesz szívesen látott vendég.
Érdekes helyzet, amikor egy nagyhatalom élén ezzel a bélyeggel regnál valaki. Láttunk már ilyet a világtörténelemben!
Szerintem súlyos hidegháborús évek, s a világ gyors átrendeződése következik!