Szeptemberi aggódások és remények
Szeptember első napja a 2. világháború kitörésére emlékezteti a világot. Hetvenöt évvel ezelőtt indult az a világégés, amelyik több mint ötvenmillió ember halálát okozta és szétverte Európát. Idegesítő, hogy az emlékező beszédek jó része összefüggésbe hozza ezt a dátumot a mai ukrán polgárháborúval. Ahogy a lengyel államfő, úgy a német elnök is így beszélt a közös megemlékezésen. Más politikusok, politikai elemzők is igyekeznek az akkori és a mai szituációt hasonlóan nézni. Meglátásom – és reményeim – szerint tévesen.
1939-ben ügyetlen európai – angol, francia – politikusok hagyták, hogy Hitler megvezesse őket, és Sztálinnal összefogva szétszedjék Európa keleti részét. Két valódi diktátorról volt szó, akiknek minden döntés a kezében volt. Igaz, hogy az európai (és hozzá az amerikai) politikusok most is ügyetlenek – gondoljanak csak a kijevi Majdánon történt politikusi masírozására, a ki tudja honnan és miért verbuválódott tüntetőkkel együtt. Ügyetlen és felelőtlen volt majd minden külső reakció eddig az ukrán ügyre. Máig nem tudjuk – a szuper műholdas és egyéb felderítő eszközök, kémhálózatok ellenére –, hogy valójában kik is harcolnak és mivel Ukrajna keleti részén.
Különbség az is 1939-cel szemben, hogy Oroszország nem diktatúra, Ukrajna sem, az USA-ról és az Európai Unió államairól nem is beszélve. A katonai beavatkozást minden fél elutasítja. Oroszország sem szeretne a nyakába venni egy háborút. Erre utal az is, hogy Putyin indulatosan mondta Barrosonak, hogyha ők tényleg háborút akarnának, akkor két hét alatt elfoglalhatták volna Kijevet. Higgyük el neki. Nagyon fontos, hogy ne legyen igazuk azoknak, akik az 1939-es időket a maival hasonlítják össze.
Néhány javíthatatlan politikus, mellőzött oktatáskutató vagy szakszervezeti funkcionáriuson kívül nem nagyon hallottam az idén a közoktatás összeomlásáról vizionálni.
Szeptember elején szerencsére békésebb dolgok is történnek. Például az iskolakezdés. Mintha kezdene megnyugodni a magyar közoktatásügy. Néhány javíthatatlan politikus, mellőzött oktatáskutató vagy szakszervezeti funkcionáriuson kívül nem nagyon hallottam az idén a közoktatás összeomlásáról vizionálni. Pedig ez szeptemberenként visszatérő téma.
Érdekes, hogy szinte egy szó sincs a korábban agyonrágott etika-hittan vitáról sem. Ellenkezőleg. Egyre több szülő íratja be gyerekét egyházak által működtetett iskolákba. Az 1 267 000 iskolásból már 215 000 egyházi iskolába jár. A baloldalnak azért érezhetően szúrja a szemét ez a nyugalom. A szocialisták az „engedelmesség iskolái” helyett interneten kínálják, „jobb tanárokkal”, a „gondolkodás iskoláját”. Jól megsértve ezzel az „engedelmes”, szerintük „nem gondolkodó” pedagógus kart.
Hogy miért hiszik azt, hogy egy magyar iskolában a jó tanárnak bárki is útját állja abban, hogy képességeit, egyedi megoldásait megvalósítsa, nem tudom. A lényeg az, hogy a Fidesz-KDNP kormány 2010 óta folyamatosan foglalkozik pedagógusaink jobb erkölcsi és anyagi megbecsülésével. És ez nagyon fontos gyermekeink – és velük az ország – jövője szempontjából. Nevezzük ezt a fenti séma alapján „gondolkodó oktatáspolitikának”.