Életünk kenyerei
Napi fogyasztási cikkek fő eleme a kenyér, de kevesen gondolnak bele abba, hogy az életünk is egy kenyér. Egy kenyér, mit magunknak dagasztunk, magunknak kelesztünk, és magunknak sütünk meg. Aztán ha kisütöttük jól-rosszul, akkor meg is szegjük. Szelünk belőle minden nap, és minden nappal kevesebb lesz.
Néha belegondolok, hogy sok ember nem is tudja, mekkora a kenyere, nagyokat harap belőle, osztogatja, mi értéke, és ideje. Mások épp ellentetjét teszik, piciket vágva tartalékolnak és óvatoskodnak, majd mikor véget ér életük, elkeseredetten nézik, hogy még mennyi volt Bennük. Kárbaveszett, elvesztegetett pillanatok, várakozás valamire, vagy épp valakire, akinek adni szerettek volna egy szeletet. Már nincs kinek.
Sokan megkínálnak kenyerükkel, életük részleteivel minket. Van, akinek jó a kovásza, van, akinek jó a lisztje, van, aki jól sütötte. Minden ember életének kenyere más és más, nincs két egyforma. Nincs két azonos ízvilág, van, kié sósabb, van, kié kevésbé. Hogy igazából kinek a kenyere ízlik majd nekünk, nem a külleme fogja eldönteni, hanem a belső értéke, az életének az íze. Ha pedig olyant érzünk a nyelvünkön, mi csettintésre sarkall minket, akkor kérünk még. Kérünk még egy falatot, s ha az is ízlik, akkor egy szeletet. Válaszul mi is adunk, elindul egyfajta életkenyér kóstolgatás. Aztán ha jóllaktunk a másik életének érzéseivel, kenyerével, nem akarunk majd más kenyeréből enni.
Néha nem kellenek kérdések, néha elég elfogadni, mit adnak nekünk, a teendő csak egyetlen dolog. Viszonozni kell, ha úgy érezzük.
Az kezd el minket érdekelni, hogy mit rakott bele, mit érzett? Sóssága talán a könnyei által lett, örömkönnyek voltak, vagy a bánata túlcsordulása? Hogy mennyi ideig sütötte kenyerét, mennyi ideig várt, míg jött valaki, kinek az Ő kenyere kellett. Miért ad épp minekünk, miért akarunk épp neki adni életünkből szeleteket. Néha nem kellenek kérdések, néha elég elfogadni, mit adnak nekünk, a teendő csak egyetlen dolog. Viszonozni kell, ha úgy érezzük.
Azt viszont senki ne tegye, hogy más kenyeréből csak falatozik, míg sajátját nem szegi meg a másiknak. Az egész élet arról szól, hogy azt kapod vissza, amit magad is adsz. Lakasd jól azokat életed kenyerének szeleteivel, kik téged is megetetnek sajátjukkal.
Ne add magad könnyedén, ne szórd szét, mi egy egész életre kéne, hogy a tiéd legyen. Arra is figyelj, hogy ne spórolj akkor, mikor adni kéne belőle, mert mire észbekapsz, már tovatűnt az, kinek szívesen adtál volna.
Szegjük hát meg kenyereink, éljünk teljes őrléssel, használjuk jó szívünk. Mert ki kenyerét megosztja velünk, az életét is megosztja. Legyen érték, mind a kenyér, mind a belesütött életérzés...
