A süllyedő hajó legfelső szintjén mi vagyunk a bajnokok – 3,9%

Örömünk ellentmondásos. Persze jó felül lenni: az infláció nulla, a GDP-növekedés 3,9%, ez arányosan csökkenti eladósodásunkat is. A munkanélküliség jelentősen csökkent. Közben viszont majd 3%-ot romlott a forint, igaz, Kelet-Közép Európa viszonylatában mindenütt hasonló arányban.

Kétségtelen, nemzeti önfenntartásunk és gazdaságunk lényeges mutatói jelentőset javultak, mondhatni életesélyünk erősödött. Iparosodottságunk határozott fejlődése kétségtelen. Autóiparban, növekvő arányú hazai beszállítókkal mutatós a növekedésünk.

útépítés

Sikerült a Horn és egyéb szoclib. kormányok idején oly mértékben elszemtelenedett és mértéket nem tartó multikat önmérsékletre, persze nem önkéntes önkorlátozásra késztetni. (S ezek voltak a „baloldali” kormányok!)

Az egykori és nemzetközileg rövidéletűnek hitt orbáni „Robin Hood” harc mára már a multik és bankok mérhetetlen nyereségének jelentős visszaszorításához vezetett. Európában ezt sokan modellnek tekintik és követőivé váltak. És ebből a szemszögből is igen fontos a lenullázott infláció, a 3,9% és az erős növekedésből is adódó pénzügyi stabilitás, megbízhatóság.

És akkor miért is kellett a költségvetési befagyasztás?

A válasz egyszerű: az európai gazdaság teljesítménye inkább rossz, mint hullámzó. Az ukrán/orosz válság a piacok beszűkülésével és az energiaellátás bizonytalanságával jár. Így kellett hát az időben beépített biztosíték, mely, ha jobb szelek fújnak, feloldható.

A két hónap múlva megrendezendő önkormányzati választásoknak különleges jelentősége van.

Óriási átalakuláson ment és megy keresztül az ország. Az adatok szerint kedvezően áthelyezett súlypontokkal. És az átalakulás újabb hullámát éljük meg a következő félévben. A kormány a megyerendszer átalakításával közelebb hozta a döntéseket a vidékhez. Lebontotta a fejlesztési pénzek szigorú központi meghatározottságát. A vidékfejlesztés és a kis- és középvállalkozások támogatása a következű 7 év EU fejlesztési ciklusban Magyarországon fő elemmé vált.

Míg a 90-es évek elején a gyanús és sumák vállalkozások virágoztak döntően, ma már az észre, elképzelésekre épülő kezdeményezések nyerhetnek el támogatásokat, igen kedvezményes 2-2,5% körüli hiteleket. Különleges jelentőséget kap a helyi étkeztetés helyi termelésre alapuló szegmense, ami felértékeli a helyi munkaerőt.

A két hónap múlva megrendezendő önkormányzati választásoknak különleges jelentősége van. Az elmúlt két év súlyos pártvillongásai különösen az ún. baloldalon oly mértékben szétzilálták a párthoz igazodás, pártban való hit lehetőségét, hogy egyre nagyobb jelentősége van falvakban és kisebb városokban a személyekben való bizalomnak.

Ez a sok terhes, néha elátkozott vita, bár káoszt teremtett, mégiscsak tisztítja a lehetőséget.
A szavazó vagy nem megy el, vagy meggondolja, kire szavaz. Nem lepődnék meg, ha az új képviselők bizalmi indexe jelentősen megnőne, miközben egyes pártok bizalmi indexe lassan közelít a bányászbéka ülepének alsó szintjéhez.