A folyamatosság példája és ereje
Minden évben kedvelt nyári téma Orbán Viktor tusnádfürdői beszéde. Érdemes néhány mondat erejéig visszatérni rá. Mindenekelőtt szögezzük le, hogy a rendszerváltozás óta úgy tűnik, hogy csak egy pártvezető van, akinek van mondanivalója az ország és világ számára. Mert Orbán Viktoron és a Fideszen kívül értékelhető megszólalás az elmúlt huszonöt évben valójában nem volt nálunk.
Orbán kitartó ember. Rendszeresen elmegy a Bálványosi Nyári Szabadegyetemre – amit az utóbbi időben már a nagyobb Tusnádfürdőn tartanak. Tusnádon kívül megtartja évi országértékelő beszédeit is, ahogy mindig fontos számára a kötcsei jelenlét is. A Fidesz elnökének nemcsak mondanivalója van, hanem igyekszik meggyőzni a még nem híveit, és összetartani a fideszeseket. Fontos számára, hogy találkozzon pártjának szimpatizánsaival. Az „atombiztos” Fidesz-szavazókkal is. Ezt a Fideszen kívül ilyen következetesen egyetlen párt sem teszi. Vagy emlékeznek egy évente ismétlődő fontos SZDSZ-es vagy szocialista programbeszédre?
Senki sem követte Orbán Viktort. Pedig csak körül kellett volna nézniük a világban, hogy mennyire fontosak a pártéletben az ilyen alkalmak. Németországban minden nagy párt tart évente hasonló összejöveteleket, általában hamvazószerdán. A leghíresebb a bajor CSU, a Keresztényszocialista Párt Aschermittwochja Passauban.
Egyszerűen siralmas, ahogy például az egyik tévéműsorban az ország, a szabadság, meg az egyenlőség összeomlásától rettegtek a tutit mindig ismerő szakértők.
Az elsőt állítólag 1580-ban tartották a bajorok egy vásárban, megtárgyalva a ló- és ökörárak mellett a napi politikát is. 1953-tól aztán Vilshofenben, majd ezt kinőve, minden évben a passaui Nibelungenhalléban mondta el híres-hirhedt CSU programbeszédeit hívei előtt Franz-Josef Strauss bajor miniszterelnök. Majd utódai, Edmund Stoiber és mostanság Horst Seehofer is. Ezeknek a beszédeknek a jellemzője, hogy nincs kényeskedés: nemcsak a többi pártról, de Európáról, a világról is leszedik – ha kell – a keresztvizet. És senki sem rohan az EU-hoz, az USÁ-hoz, hogy „jaj, mit mondott megint ez a Seehofer”. Minden újság tele van másnap ott is a keményen előadott mondatokkal, de aztán annyi.
Nálunk pedig évről évre, minden Orbán-beszéd után összeomlik a demokrácia, kitör a diktatúra, felfordul a világ. Egyszerűen siralmas, ahogy például az egyik tévéműsorban az ország, a szabadság, meg az egyenlőség összeomlásától rettegtek a tutit mindig ismerő „szakértők”. A már-már elpityeredő, szinte rémüldözve, aztán meg cinkosan alákérdező – az utóbbi időben egyre gyengébb teljesítményt nyújtó – műsorvezető hölgyről már ne is beszéljünk.
Amit egy miniszterelnök egy Aschermittwoch alkalmával vagy Nyári Szabadegyetemen mond, arra természetes érdemes, és oda is kell figyelni. De rémüldözni, világvégét hirdetni nevetséges. A magára valamit is adó pártok pedig ne az EU-hoz rohangáljanak, hanem vegyenek példát a Fideszről. Mert az orbáni politikát ilyen visszatérő alkalmakkor ismerhetik meg híveik. A többiekét meg sehonnan sem. Sem évente, sem soha. Nem ezen kellene inkább elgondolkodniuk?