Súlyos tévedés, mely megrengeti a világot
Apró rózsaszín játékmaci feküdt a napraforgótábla szélén. Soha többet nem fognak vele játszani!
Kilencezer méterről hullott alá kis tulajdonosával együtt. Gyerekek és szülők potyogtak az égből egy kelet-ukrajnai település háztetőire, kertjeibe, földjeire. Szerteszét géproncsok, repülőgépszárny, motordarabok, s csomagok szétterülve. Döbbent parasztok mutatják a kertjük végén fekvő hullákat.
S döbbent a világ!
A történések lassan kezdenek összeállni. A maláj gép kissé letért a tervezett útról, s a kelet-ukrajnai szakadárok látó- és lőterébe került. Ukrán szállítógépnek nézték. A „Donyecki Népköztársaság” elnöke büszkén tette fel a honlapjára a gép lelövését, s aztán a hír gyorsan lekerült. USA-műholdas fotókról szóló hírek szerint egy rakétahordozó jármű visszatért orosz földre, s hiányzott róla egy rakéta.
Aligha kétséges, hogy apró tévedés történt: egy katonai szállítógép helyett utasszállítót lőttek le, 300 emberrel, köztük közel kétszáz holland turistával a fedélzeten! Komoran gördült ki a holttestekkel a hűtővagon, de még végtisztességben sem megnyugtatóan. A tetemek előtte napokig 30 fokos melegben hevertek szerteszét. Kegyeletsértésről beszél az egész világ. Mindenki véleménye: a nyomok eltüntetése volt a cél. S mint hullarablók gyűjtötték sokan a földre hullott értékeket. Eltűntek diplomáciai iratok is. Barbarizmus – képeződik mindez le a világ sajtójában, tükrében.
Hirtelen az egész kelet-ukrajnai helyzet egyszerre került még inkább fókuszba és kapott sötét árnyékokat. Szinte minden kommentár részeg szakadárokról beszél. Kiemelik, hogy itt nincs egységes parancsnokság, csak helyi hadurak. És a repülőgép lelövése kapcsán számos adat kerül elő, hogy Oroszországból szinte „határok nélkül” érkezik az utánpótlás, a nehézfegyverzet.
S mi kell a háborúhoz? Pénz, pénz, pénz! S honnan is a pénz?
Groteszk helyzet. Oroszország úgy tesz, mintha semmi köze nem lenne a háborúhoz! Csak éppen a szakadárok fegyvereseinek jelentős része orosz állampolgár. Mondjuk, aki elhárító rakétát hordozó járműre ül, átkocsizik a határon, lelő egy gépet, s hazakocsizik. Íme, a természetes rendje a világnak?
Kárpátalja sorsa ma Ukrajna sorsán át meghatározott. Gazdaságilag és társadalmilag is. Nemzetünk fiai kerülhetnek Kelet-Ukrajna harcmezejének vágóhídjára, nyomorba dőlhet másfélszázezer magyar, vagy lehet áldozata a többségi nemzet sovinizmuzásnak.
A világ ilyetén működtetése nem fér bele a nyugati gondolkodásba, de a világbiztonságba sem. Ezt szinte mindenütt a barbarizmus koraként értelmezik. S aligha kétséges, innen Putyin még meglévő, bár rég foszladozó presztízse is romokban hever, s talán soha vissza nem állítható.
Persona non grata – nem kívánatos személy - lesz innen fogva, bár kényszerűleg megtűrt.
Tárgyalási pozíciói a világban egy perc alatt mélységbe zuhantak. Személye már nem, de energiahordozói még néhány évig lehet, hogy fontosak.
Európa és a világ nagy része Oroszországot egyenrangú partnerként nagyjából leírta.
Az ukrán válság nemzetünkre is keményen és több ágon is kihat. Kárpátalja sorsa ma Ukrajna sorsán át meghatározott. Gazdaságilag és társadalmilag is. Nemzetünk fiai kerülhetnek Kelet-Ukrajna harcmezejének vágóhídjára, nyomorba dőlhet másfélszázezer magyar, vagy lehet áldozata a többségi nemzet sovinizmuzásnak. Pedig válhatna a térség kiemelt gazdasági övezetté, területi és nemzeti autonómiával, Ukrajna és Magyarország közös érdekében.
Gondolkodni és cselekedni kell az energiabiztonság ügyében is! Magyarországra a gáz döntően Oroszországból érkezik, Ukrajnán keresztül. Ezek a vezetékek bármikor elzárhatóak.
Igaz, hazánk gáztartaléka sok hónapra elég, hosszú távon bizony kétségek merülhetnek fel.
Bár épülnek az európai keresztül-kasul hálózatok, melyek vészhelyzetben mindig tartalékot tudnak szállítani, de a helyi energiának biztonságpolitikailag is megnövekszik a súlya.
Komplex gondolkodásra van szükség. Somogy megyei szinten is. Így megnövekszik a helyi energiák jelentősége is. Néhol napenergia, másutt geotermikus, sok helyen a biomassza (fahulladék, szőlővenyige, szalma). S persze szinte épületenként kellene megfogni az eltűnő energiát.
Ez a végzetes tévedés talán felébreszti a világot. De a rózsaszín játékmacival már soha nem fognak játszani!