Szabad-e visszatérni?
Piros muskátli, fehér petúnia, színes erkély-függöny fent, beton virágtartóban megbúvó színes egynyáriak lent. Szemben gyönyörű fűzfák, melyek takarják a zsákutcában parkoló autósort, és a szomszédos éttermet is. A játszótérre szabad a kilátás, a kollégium pályájával remek terület ahhoz, hogy a társasházban lakó gyerekek kedvükre játszhassanak.
Mennyit bújócskáztunk! Sokszor sötétedésig tartott a móka, az erkélyről integető szülőket pedig igyekeztünk nem észrevenni. Ezerszer jobban esett a társaság, mint bármilyen vacsora! Mindig voltak kedvenc játékaink. Gumin ugráltunk, tollasoztunk, tengóztunk, bicikliztünk, bandáztunk. Nem voltunk rosszak, illetlenek, és nem vandálkodtunk. Legfeljebb annyi fordult elő, hogy kulcsunkkal a padba vájtuk kedvesünk monogramját, titokban, úgy, hogy egy felnőtt se lássa az ablakból. Na jó, néha az orgonabokorról is szakítottunk, és az is megesett, hogy az étterem körül játszottunk, pedig azt sem az ott dolgozók, sem a szülők nem szerették. (Oda csak Gálék és Patonaiék mehettek, ha ott volt apjuk az ivó részen. Büszkén ültek a felnőtt társaság közé, mutatták messziről hideg, szívószálas kólájukat, mi pedig borzasztóan irigyeltük őket.)
Ha valahol kistesó született, mi is toltuk a babakocsit, ha kóbor kiscicát találtunk, közösen viseltük gondját. Tudtuk, ki, mikor indul iskolába, és mikor érkezik. Figyeltük, mikor kezd megtelni az udvar vagy a kosárpálya, és mikor sétáltatják Kócos kutyát, akinek a pórázát mi is szívesen kértük el gazdijától. Tele volt élménnyel az egész utca!
Már nem látom izgalmasnak az éttermet és környékét, sem varázslatosnak az udvart és a koleszpályát. Minden sokkal kisebb lett és ridegebb. Egy idegen ember lép ki az ajtón, cigarettacsikket dob az üres beton virágtartóba. Felnézek, de nem látok sem muskátlit, sem petúniát, sem ismerős kukucskálást két emelettel feljebb, barátnőmék ablakán. Már a járdán is autók állnak… Hol tollaslabdáznak most a gyerekek? Hova lett a tengópálya? Mi történt itt?
Nem a múltból lesz emlék, hanem az emlékezetből lesz a múlt.
Douwe Draaisma
Elsietek, és próbálom felidézni a 20-30 évvel ezelőtti emlékeimet…