Gazos a kert…
Ennyi eső után nem csak a gombák bújnak elő az erdő mélyén, hanem a fű is gyorsabban nő a kertben. És a fű mellett mindenféle gyomnövény is burjánzásnak indul. Kimegyek a kertbe, és nézem… Térdig ér a mindenféle. Mert persze nem volt idő füvet nyírni. Amikor meg lett volna idő, akkor esett.
Megállapítom, hogy a fű nem is olyan nagy. Alig simogatja a bokámat, ahogy végigsétálok rajta. De különféle más növények is erőre kaptak a fű között. A sárga apróvirágú növény, ami gyönyörű takaróként terül el felette, már térdig is ér. Nem is tudom, mi a bajom vele, hisz vékony száracskáin a gyönyörű sárga virágai mintha a levegőben lebegnének, és onnan integetnének figyelemkeltésként a rovaroknak. Napkeltekor szétnyitják pici kerek szirmaikat, este meg összezárják, A fűmagok is vidáman bólogatnak felém. A lemenő nap sugarai közben aranyra festik kalászaikat.
A pitypang is kihúzza magát, majd szélnek ereszti magvait. Pitypang. Milyen szépen hangzik a neve is. Köznyelvben gyermekláncfűnek és kutyatejnek is szokták nevezni. Nem lehet véletlen, hogy ennyi szép neve van, mert ha megnézzük közelről szép sárga virágját, megláthatjuk rejtett szépségét. És amikor a virág bóbitaruhát ölt, az maga a tökély.
Milyen szép itt minden… Mit is akartam a fűnyíróval?
Tanulság: attól, hogy szépnek látom a gaztengert, ami a pázsit helyett fogadott a kertben, attól még nem lett megoldva a fűnyírás problémája, arról nem is beszélve, hogy a csigák boldogan hancúrozva szaporodnak a kelleténél nagyobbra nőtt fűben, de…
… de legalább látom, milyen szép így is, és jobban érzem magam. Hogy miért jó ez? Mert ha idegeskedek rajta, a probléma akkor sem oldódik meg, és nem jobb, ha az ember jól érzi magát?
Azért alkalomadtán persze a füvet is le kell nyírni…
